Tőzsdére megy a Raiffeisen is
A Bank Austria Creditanstalt tavalyi példáját 2005-ben várhatóan újabb osztrák hitelintézet követi: a Raiffeisen csoport a kelet-közép-európai leánybankjait tömörítő Raiffeisen International Bank-Holdingot (RI) tervezi tőzsdére vinni a jövő év első felében. A tulajdonos Raiffeisen Zentralbank (RZB) jelenleg 800 fiókkal, 20 ezer alkalmazottal és mintegy 3 millió ügyféllel képviselteti magát a régió 15 országában.
Az RI piaci részesedésének további növelése a nyugati vetélytársak ambiciózus kelet-európai terjeszkedési tervei miatt egyre nehezebb és költségesebb feladat: a HVB leánybankja 25 százalékának értékesítéséből egymilliárd eurós bevételre tett szert, amit nagyrészt a térség meghódítására fordítanak. Az RZB a tőzsdei megjelenésből 800 millió euró körüli bevételre számít.
Herbert Stepic, a RI külpiacokért felelős igazgatósági tagja a Financial Times Deutschlandnak úgy nyilatkozott, hogy egy 25 és 30 százalék közötti részvénypakett értékesítése tűnik reálisnak, emellett azonban az RZB egyéb befektetőkkel is tárgyal részesedések eladásáról. Ezek mértéke 19 és 24 százalék közötti lehet: a kettő együttes korlátja ugyanakkor, hogy az RZB meg kívánja őrizni többségi tulajdonosi státusát. A részvények a bécsi tőzsde mellett egy régióbeli parketten is megjelenhetnek, erre azonban a többi börze kis méretéből adódóan egyedül a varsói tűnik esélyesnek - tette hozzá Stepic. A részvénykibocsátás menetének kidolgozásán a JP Morgan és a Deutsche Bank dolgozik.
Az elmúlt hónapokban az RI Albániában, Romániában, Fehéroroszországban, Szlovéniában és Koszovóban terjeszkedett, az idei évet a már meglévő hálózat konszolidációjával tölti majd a Raiffeisen. Nagyobb bevásárlásokra nem látok esélyt - fogalmazott Stepic. Tavaly az RI 196 millió eurós adózott eredményt produkált, amit 2004-ben legalább 220 millió euróig kívánnak növelni. Eközben a vezetés piaci részesedését valamennyi kelet-közép-európai országban 5 százalék fölé kívánja emelni, ami leginkább Lengyel- és Csehországban jelent kihívást a társaságnak (a részesedések itt 2, illetve 2,5 százalékosak). (VG)


