BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb céget vásárolt a Synergon

A Synergon cseh leányvállalata, az Infinity megvásárolta a BrnoData-IS cseh informatikai céget. A kicsiny akvizíció nem lelkesítette fel a befektetőket, akik a hazai hatékonyság javulását várják.

A brnói BrnoData-IS megvételéről néhány napja döntött az Infinity közgyűlése. A vételárról nem adott tájékoztatást a Synergon, mindössze annyit lehet tudni, hogy az összeget az Infinity saját erőből, a tavalyi eredményéből e célra elkülönített eredménytartalékból fedezi. Az Infinity 100 százalékos tulajdonába kerülő vállalat 2004. július 1-jétől kerül be a konszolidációs körbe, és ezután InfinityData néven tevékenykedik.

A BrnoData-IS a Microsoft Business Solutions Navision nevű vállalatirányítási rendszer értékesítésével és implementálásával foglalkozik. A cég 14 főt foglalkoztat, tavalyi árbevétele 11 millió cseh korona volt. A Synergon közleményéből kiderül, hogy az Infinity a kis- és középvállalati szektor hatékonyabb elérése céljából akvirálta a céget. A kisvállalatok számára ugyanis a Microsoft-rendszerek kedvezőbb árfekvésűek, mint a főleg nagyvállala-tok számára készített SAP vállalatirányítási rendszer.

A BrnoData-IS megszerzése a Synergon első akvizíciója tavaly augusztus óta. Az anyacég akkor az Atos Origin nevű holland cég magyarországi leányvállalatát vásárolta meg a jelenlegihez hasonlóan kompetenciabővítési céllal.

A mostani ügylet várhatóan még annyira sem fogja fellendíteni a Synergon-papírok árfolyamát, mint a tavaly augusztusi - nyilatkozta lapunknak Török Bálint, a Buda-Cash részvényelemzője. Szerinte a tavalyi utolsó negyedév gyenge teljesítménye után csak a gazdálkodásban bekövetkező kedvező fordulat, vagy egy nagyobb akvizíció lendíthetne a kurzuson. Utóbbi évek óta lóg a levegőben, a megfelelő partnert folyamatosan keresik.

A Synergon részvényei tegnap 425 forinton zártak a Budapesti Értéktőzsdén. Ez 0,7 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróértéknél. A papírok forgalma alacsony, mindössze 39 millió forint volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.