BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májusban újabb 50 pontos vágás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hírszegény környezetben, alacsony forgalom mellett várhatóan 248 és 252 forint között ingadozik majd a forint az elkövetkező napokban - mondta lapunknak Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A hírszegénységet mi sem jelzi jobban, mint hogy a múlt héten a Fed kamatemelése körüli várakozások is erőteljes hatást tudtak gyakorolni a hazai piacokon kialakult erőviszonyokra. Ennél közvetlenebb, de még mindig határon túlról érkező befolyást jelent a lengyel monetáris tanács most befejeződött ülése, melyen semlegesről szigorúra hangolták az ország monetáris főhatóságának hozzáállását a gazdasági folyamatokhoz. A javuló GDP-adatoknak, illetve az ezzel párhuzamosan emelkedő inflációnak köszönhetően ott a második fél évben az irányadó kamatszint emelésére lehet számítani. A bejelentések jóllehet fordulatot sejtetnek, nem lepték meg a piacot. Továbbra is erős hatást gyakorol a lengyel piaci folyamatokra az országban tapasztalható politikai bizonytalanság. Drasztikus hatása a magyar folyamatokra várhatóan sem az amerikai, sem a lengyel monetáris politikának nem lesz - a hazai kamatszint így is kiemelkedő a régióban -, fontosabb hírek hiányában azonban ezek is befolyásolják a hazai kereskedést.

Itthon a májusra elkészülő konvergenciaprogramról kiszivárgó hírek nyújthatnak kapaszkodót a befektetőknek, nagy meglepetésre azonban e téren sem lehet számítani. Az eredeti tervekhez ragaszkodva várhatóan 0,5 százalékpontos éves költségvetésihiány-csökkentés, illetve csúszó eurózóna-csatlakozás lesznek a sarokpontok. Az elemző úgy számol, hogy az euró lassan ismét 248 és 250 forint közé kúszhat, ahol a kamatcsökkentési várakozások újfent erősödhetnek. Nyeste még májusban 50 bázispontos lazításra számít a monetáris politikában. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.