BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtmenetben a tőzsdék

Erősen gyengültek a főbb európai részvényindexek, különösen a párizsi CAC 40 és a frankfurti DAX esett 1,05, illetve 1,22 százalékkal. Az indexeket a Shell Transport és a Royal Dutch Petroleum húzták le, miután az általuk birtokolt Royal Dutch/Shell Group mintegy 12 milliárd dollár értékű eszközét kívánja értékesíteni a következő két évben akvizíciós céljai érdekében. A UBS és a Credit Suisse az amerikai Morgan Stanley kiábrándító gyorsjelentése miatt zuhant, míg a francia kiskereskedelmi áruházlánc, a Carrefour jelentős lemorzsolódása legnagyobb hazai franchise-cégének köszönhető, mivel az csökkentette eredményvárakozásait.

A nemzetközi trendnek megfelelően ismét negatív tartományban állt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX meglehetősen gyér, 4,9 milliárd forintos forgalom mellett 12 306,13 ponton zárt, amely 0,3 százalékos gyengülésnek felel meg. A vezető részvények közül csak az OTP végzett pluszban, kurzusa 0,1-del, 4315 forintig erősödött. A Matáv 0,25-dal, 801 forintra, a Mol 0,7-del, 9560 forintra, míg a Richter 0,7-del, 23 ezer forintra morzsolódott le. A tőzsdén tegnap debütált FreeSoft jól kezdte pályafutását, 2080 forinton zárt. Tovább zuhant az Antenna kurzusa: a műsorszóró társaság papírjai 4,7 százalékkal, 3425 forintra gyengültek, ezzel kiérdemelték a nap vesztese címet. A BUMIX 0,12-ot esett, és a nap végén 1137,75 ponton állt. Tegnap derült ki, hogy az egyébként 10 százalékkal, 33 forintra erősödő Humet részvényeit a mai napon 13 órától a kereskedés végéig a társaság kérésére felfüggeszthetik. Ennek oka, hogy a gyógyszeripari cég APEH elleni perében - amelyet a jó hírnév megsértése miatt indítottak - épp ebben az időpontban hirdetnek ítéletet.

Az amerikai részvényindexek - Dow Jones, S&P 500 - egy százalékot meghaladó mértékű csökkenést mutattak lapzártánkkor. Mindez elsősorban a kedvezőtlen vállalati hírek számlájára volt írható. A FedEx árfolyamát a várakozásokat alulmúló eredménykilátások húzták a mélybe, míg a Morgan Stanley harmadik negyedéves profitcsökkenése miatt zuhant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.