Az első három negyedév minden szempontból jól alakult a Budapesti Értéktőzsde szempontjából. A BUX január-szeptember között 31,3 százalékot szedett magára, míg ha az év eddig eltelt időszakát nézzük, akkor már közel 48 százalékos pluszban van a börzemutató. A BÉT A kategóriás társaságai pedig közel 80 százalékkal jobb teljesítményt nyújtottak az év első kilenc hónapjában, az előző esztendő hasonló időszakához képest. A tőzsdecégek 375 milliárd forintot meghaladó - s ezzel a teljes tavalyi éves eredményüket is túlszárnyaló - összesített nettó eredménye zömében két társasághoz, a Molhoz és az OTP Bankhoz kapcsolódik. Mindkét cég emlékezeteset nyújtott az első három negyedévben, s ezzel sikerült a 100 milliárdosok klubjába bekerülniük. A Mol a tavalyi 44,9 milliárdot követően az idén 157,9 milliárdos nettó profitról számolhatott be, míg az OTP 108,4 milliárdos nyereséget produkált a bázisidőszak 69,5 milliárdos adatával szemben. Ami a két másik blue-chipet illeti, a Richter Gedeon 7 százalékkal javított tavalyi számain, míg a Matáv több mint 20 százalékkal kisebb (61,8-ről 47,3 milliárdra apadó) eredményről számolt be.

Az A kategória tagjai közül a tavalyi öttel szemben az idén négy társaság (Fotex, NABI, Pannonplast, Synergon) zárta veszteséggel a január-szeptemberi időszakot. A Rábának sikerült kilábalnia mélypontjáról: a tavalyi 5,5 milliárdos mínuszt az idén már 1,7 milliárdos nyereség követte. A háttérben a futómű-üzletág bevételének tervezettet meghaladó bővülése, a hatékonyságjavulás és a sikeres fedezeti ügyletek húzódnak meg. A tavalyinál nagyobb veszteségről számolhatott be viszont a Fotex, a Pannonplast, míg a NABI-nál szerény "javulás" következett be, a Synergon deficitje pedig tizedére apadt. Drasztikusan csökkent ugyanakkor a Globus profitja (1,7 milliárdról 248 millióra esett).

Több tőzsdecég is látványosan javított tavalyi számain. Egy év alatt a TVK nettó nyereségét duplájára, az üzemi eredményt háromszorosára tudta emelni, a javulást a magasabb kapacitáskihasználással és a költséghatékonysággal magyarázza a cég. Terven felüli számokat produkált az FHB is, ráadásul az 5,7 milliárdos adózott eredmény immáron meghaladja az éves tervet. Láthatóan jót tett az Antenna teljesítményének, hogy a konszolidációs körből kikerült a korábbi veszteséget okozó 12,1 százalékos Vodafone-részesedés. Emellett optimista kicsengésűnek bizonyult a Danubius, a Graphisoft, az Inter-Európa Bank, a Zwack és az Egis háromnegyedéves gyorsjelentése is.