BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Saját részvényt vett a Graphisoft

November 12-én a Graphisoft N. V. 10 000 saját részvényt vásárolt, 1366,66 forintos átlagáron - adta hírül pénteken a társaság. A tranzakciót a Concorde Értékpapír Rt. bonyolította. A Graphisoft augusztus 27-e óta több mint 181,5 ezer saját papírt vásárolt, 1402 forintos átlagáron. (VG)

Felfüggesztették az Édászt és a Dédászt

A Budapesti Értéktőzsdén nem indult el két áramszolgáltató, az Édász és a Dédász részvényeinek kereskedése péntek délelőtt. A BÉT döntésének hátterében az húzódott meg, hogy a két társaság igazgatósága nyitás előtt a Magyar Tőkepiac hasábjain bejelentette, a részvénykönyv vezetésére a Keler Rt.-vel kötött megbízási szerződést azonnali hatállyal felmondta. A BÉT honlapján azonban mindezt nem tette közzé. A társaság A sorozatú részvényeinek tőzsdén értékesített részvények tulajdonjog-változásának részvénykönyvi bejegyzését csak abban az esetben teljesíti, ha a részvény értékesítője az E.On Hungária Rt., mivel más kezében nem lehet érvényes papír 2004. szept. 30-tól. (VG)

Internetes csalókra figyelmeztet az OTP

Az OTP Bank tudomására jutott, hogy illetéktelenek e-mailben próbálnak meg hozzájutni a hitelintézet internetbanki ügyfeleinek bizalmas adataihoz - adta hírül múlt pénteken a hitelintézet. Éppen ezért az OTP felhívta internetbanki ügyfeleinek figyelmét, hogy sem e-mailben, sem telefonon nem kér ügyfeleitől személyes, illetve azonosító adatokat a bank elektronikus szolgáltatásaival kapcsolatban. (VG)

Egybeolvad két Erste befektetési alap

Az Erste Alpok Tradíció Nyíltvégű Befektetési Alap az Erste Alpok Részvény Alapba olvad - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) határozatából, amelyben zöld utat adott a tranzakciónak. A beolvadás határnapjaként 2004. december 15. napját jelölte meg a PSZÁF, s a megelőző forgalmazási napra felfüggesztette az Alpok Tradíció jegyeinek forgalmazását. Az alap nettó eszközértéke 617 millió, míg az Erste Részvény Alapé 410 millió forint. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.