BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kistelepülések váltanak bankot

A hitelintézetek beszámolói szerint az idén elsősorban a kisebb települések döntöttek bankváltás mellett, így jelentősebb átrendeződés nem történt a piacon. Figyelemre méltó azonban, hogy a K&H több mint másfélszeresére tudta növelni ügyfelei számát, piaci súlya pedig 80 százalékkal emelkedett. A hitelintézetek szerint gondot okozott a közbeszerzési törvény előírásainak alkalmazása.

Elsősorban a kisebb településekre volt jellemző a váltás az idei bankválasztási szezonban, így lényegi átrendeződés nem történt a piacon - derül ki a hitelintézetek előzetes adatokon alapuló beszámolóiból. Az OTP Bank tájékoztatása szerint a kisebb településeknél volt némi mozgás: ugyanakkor a fővárosi kerületeknél és a nagy településeknél nem volt változás, a legnagyobb hazai bank országosan is tovább őrzi vezető piaci részesedését.

A K&H Bank 2005 januárjától 34 helyi önkormányzat, a hozzájuk kapcsolódó intézmények és társaságok számláját vezeti. Ebből 15 új ügyfél, ami a tételszám tekintetében 60 százalékos növekedést jelent, a számlavezetettek összes költségvetési volumenében pedig ennél is figyelemreméltóbb, 80 százalékos a fejlődés.

A CIB Banknál az önkormányzati üzletág ez évi eredményeivel kapcsolatban fontosnak tartották kiemelni, hogy a hitelintézet bekapcsolódott a szennyvízprojektek finanszírozásába, és ez ideig közel 1 milliárd forint összegű hitelszerződést kötöttek meg. Az önkormányzati ügyfelek tekintetében lényeges változás nem történt.

Keményné Koncz Ildikó, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója lapunkkal közölte: 2005-re vonatkozóan tíz új önkormányzat számlavezetését nyerték el, amelyből kettő város, egy nagyközség és hét község, illetve két önkormányzat döntött úgy, hogy a Raiffeisen Bank helyett másik hitelintézetet bíz meg a számlavezetési feladatokkal. A meglévő nagyvárosok és kerületek számlavezetésében nincs változás 2005-ben a Raiffeisen szempontjából sem.

A közbeszerzési törvény kiterjesztését az önkormányzati bankválasztásra kivétel nélkül üdvözölték a hitelintézetek, ám általános tapasztalat, hogy az első évben még komoly hibák csúsztak a végrehajtásba.

Az OTP Bank által közöltek szerint nehézséget egyrészt a törvényalkalmazási rutin hiánya okozott, másrészt a korábbi jogszabályokkal történő összeegyeztetés. A bank reményei szerint ezek a problémák a közeljövőben megoldódnak. A K&H Banknál arra mutattak rá, hogy a közbeszerzési törvény közberuházásokra specializált garanciális szabályai a pénzügyi szolgáltató kiválasztásánál értékhatár szempontból nem kellően specifikáltak, az eljárási szabályok tekintetében túlzott adminisztrációs és nagyon jelentős anyagi terhet jelentenek a helyi önkormányzatoknak.

A Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló jogszabály november 30-i határidőt állapít meg a bankváltás bejelentésének végső határidejeként, s ez nem veszi figyelembe a közbeszerzési eljárásokat. Keményné Koncz Ildikó szerint egyrészt jobban öszsze kell hangolni a jogszabályokat, másrészt időben el kell kezdeni a pályáztatást, hogy az esetleges jogorvoslatra is legyen idő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.