A Szerencsejáték Rt. hat internetes fogadójátéka közül három totalizatőri rendszerű lesz. A Multibet nevű sportfogadásban három, előre kijelölt mérkőzés pontos eredményét kell eltalálni, a Szerencse pillanatának fogadási lényege, hogy az nyer, aki egy adott nap konkrét másodpercét egy véletlen számgenerálás eredményeként eltalálja, az e-Luxor pedig nyereményalap-felosztásos számsorsjáték. Bukmékeri játékként indul a számsorsjáték e-Keno, valamint a fogadásos Black Jack és Ötkockás póker. Az alapfogadás a játékok többségénél húsz forint lesz. A pontos kezdésről még nem döntött a cég, azt azonban tudni, hogy azok a www.webdorado.hu internetes címről, közvetlenül pedig a társaság honlapjáról lesznek elérhetők. Az új online játékok szinte biztosan növelhetik majd az internetes bevételeket, de várakozásokról majd csak az üzleti terv véglegesítése után lehet konkrétan beszélni - mondta Somorai László. Az SZRT kommunikációs igazgatója egyben jelezte azt is, hogy február elején várhatóan elfogadja az ÁPV Rt. a Szerencsejáték Rt. üzleti tervét.
A cég azok után döntött az új játékok bevezetése mellett, hogy többek között az ötös, a hatos, a skandináv lottóból, a kenóból telefonon, interneten, valamint SMS-en keresztül származó árbevétele a 2002-höz képest minden tekintetben rekordévnek számító 2003-ban közel két és félszeresére, 247 millió forintra nőtt.
Igaz, a tavalyi forgalomban visszaesés figyelhető meg, hiszen összesen 213 millió forint nettó árbevételt ért el internetes, telefonos és SMS-játékain keresztül a társaság. Somorai László azonban jelezte, hogy ez az összeg - a korábbi évihez hasonlóan - ugyancsak 0,2 százaléka a társaság teljes nettó bevételnek. Tény: a tavalyi visszaesésben nagy szerepet játszott, hogy nem ismétlődött meg a korábbi évi, a cég számára 25 milliárd forintos árbevételt hozó ötöslottó-halmozódás, amelynek köszönhetően az SZRT minden addiginál magasabb, 123,5 milliárd forintos árbevételt ért el. Így 47,5 milliárd forint nyereményt, közte az ötmilliárdos főnyereményt osztott ki, míg az államkasszába 57 milliárd forintot fizetett be adók és járulékok formájában.
Az online, telefonos és SMS-fogadások közül egyébként a legtöbben az interneten keresztüli megoldást választják: egy átlagos héten általában valamivel több mint négymillió forintért játszanak ily módon a fogadók, míg telefonon hétszázezer, SMS-en keresztül pedig kétszázezer forint forgalmat bonyolítanak le. (SK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.