BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordosztalékot fizet az idén a Zwack

A Zwack Unicum Rt. sikeres évet zárt 2004-ben, s ezt alátámasztja a társaság történetének eddigi legnagyobb, 1,6 milliárd forintos - a névértékre vetítve egyébként 80 százalékos - osztaléka is - jelentette ki a társaság tegnapi közgyűlését követően Frank Odzuck vezérigazgató. (Az 1,6 milliárdos osztalék a csoport adózás utáni eredménye 66,6 százalékának felel meg.)

A cégcsoport 2004-ben elért 27,3 milliárd forintos forgalma 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A nemzetközi számviteli elvek szerinti auditált adózás előtti eredmény 2,857 milliárd forintot ért el, ez hét százalékkal haladja meg az bázisévit és három százalékkal a tervet. A lényegében stagnáló árbevételt a vezérigazgató a kommersz termékek területén elszenvedett piacvesztéssel magyarázta, s ezt a prémium termékek növekedése tudta ellensúlyozni.

Frank Odzuck rámutatott: 2004 az innovációk éve volt a Zwack-termékek életében, hiszen - az egyébként nagyon sikeres - Unicum Next bevezetése mellett megújult a Vilmos, a Hubertus és a Fütyülős család palettája is. Beruházási tevékenységre szintén komoly összeget - összesen több mint egymilliárd forintot - fordított a társaság, ebből több mint 430 milliót költöttek a dunaharaszti gyárberuházásra.

A Zwack Unicum Rt. tegnap közzétette - a január 1-jétől március 31-ig tartó - idei üzleti évének eredményeit is: ezek szerint a csoport bruttó árbevétele 4,793 milliárd forint volt, 6,53 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. (A három hónapos, 2005-ös üzleti év közbeiktatását az április 1-jétől március 31-ig tartó üzleti év bevezetése tette szükségessé a társaságnál: a számviteli törvény szerint ugyanis egy üzleti év maximum 12 hónapos lehet.) A nettó értékesítés 3,225 milliárd forintot ért el - ez 8,95 százalékos bővülést jelent -, a 202 milliós exportárbevétel pedig 8,37 százalékkal magasabb a bázisnál. A társaság IFRS szerinti adózás előtti eredménye 219 millió forintot tett ki, ez nagyjából hat és fél százalékkal haladja meg az eredetileg tervezettet.

Ami a 2005-2006-os üzleti tervet illeti: ebben a Zwack csoport a tavalyival megegyező, 27,3 milliárd forintos forgalommal számol, 2,801 milliárdos (IFRS szerinti) adózás előtti nyereség mellett. (BM)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.