Csütörtökön egyeztet a Budapesti Értéktőzsde vezetése a szakmai szövetségekkel (Bamosz, BSZSZ, TEBÉSZ) az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ügyében, hogy a jövő héten egységes álláspontot lehessen képviselni a miniszterelnöknél - mondta el lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke. Az ország versenyképessége, a tőkepiac helyzete a tavalyi évhez képest nem változott, így természetesen önmagában az árfolyamnyereség-adó bevezetésének terve továbbra sem indokolt. Ráadásul a tőzsdei magánbefektetők többsége nem rendelkezik óriási vagyonnal. Ugyanakkor támogatható a kormányfőnek az a szándéka, hogy a tehetősebbek nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közteherviseléshez a luxusadó bevezetésével. Bár fontos hozzátenni: a tervezett új adónem költségvetési hozadéka - hasonlóképpen az árfolyamnyereség-adóéhoz - igen csekély volna.

A tavalyi elképzelésekhez képest egyébként annyiban változott a helyzet, hogy most már a kamatjövedelmek adóztatásán is gondolkozik a kormány, így nem lehet diszkriminációról beszélni - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, hozzátéve: a 10 százalékos adókulcs jóval kisebb, mint a tavalyi évben tervezett 25 százalékos. A tőkepiac fejlesztését egyébként nemcsak azzal lehet elérni, hogy nincs árfolyamnyereség-adó, hanem más eszközökkel is. A tőzsdeelnök példaként a felügyeleti díj eltörlését, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla - a sajtóban a negyedik pillérként nevezett - bevezetését említette. Így tehát végleges álláspontot csak akkor alakítunk ki, ha a kormány összes elképzelését megismertük a tőkepiacokkal kapcsolatban - mondta az elnök. A csütörtöki egyeztetést követően alakítja ki álláspontját a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége is - mondta el lapunknak Dióslaki Gábor elnök. A TEBÉSZ vezetője szerint azonban az árfolyamnyereség-adó bevezetése csupán akkor nem kifogásolható, ha azt a társadalmi igazságosság figyelembevételével hozzák létre. Nem kereste meg a kormányzat a Befektetési Alapok Magyarországi Szövetségét egy esetleges árfolyamnyereség-adó tervével, pedig adóbizottságuk éppen egy átfogó adójavaslaton dolgozik - mondta el munkatársunknak Nagy Zoltán, a Bamosz elnökségi tagja. A szövetség reméli, hogy a tervezett hatálybalépésig tartó másfél év alatt jut még idő egyeztetésre.