BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig még nem drágult az euró

Eddig nem produkált a nyári szezonra jellemző gyengülési tüneteket a forintárfolyam: az euróval szembeni kurzus hetek óta stabilan 247 forint körül - most pedig alatta - mozog, s ez érdemessé teszi a vásárlást az érintetteknek.

A stabilan 247 forint körüli euróárfolyam kedvező lehetőséget teremt a vásárlásra azoknak, akik még nem szerezték be a külföldi nyaraláshoz szükséges valutamennyiséget, vagy egyéb okból van euróra szükségük. Aki pedig már túljutott az idei szezon nyaralásán, annak érdemes megtartania az esetlegesen megmaradt és később még felhasználni kívánt összeget, hiszen jelentősebb forinterősödésre már nem lehet számítani.

A mostani szezon ugyanakkor eddig kivételt jelent az árfolyam alakulása szempontjából: a nyáron megszokottnak tekinthető gyengülés helyett még kicsit javult is a forint kurzusa az euróéhoz képest, ami elsősorban a régióval kapcsolatos optimista befektetői hangulattal magyarázható. (Meglepő jelenségeket produkál a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe is: a BUX már a 20 ezer pontos határt ostromolja, és a forgalom is bőven meghaladja az ilyenkor megszokottat.)

A készpénzes valutatranzakciókat egyébként változatlanul érdemesebb a pénzváltóknál végrehajtani: az internetes honlapok szerint a hazai egységekben 249-250 forintért lehet hozzájutni egy euróhoz, míg a vételi ajánlatok 242 és 245 forint között mozognak. Ezzel szemben a bankok fiókjaiban most 240 forint között ingadozik a vételi és 252-254 forint között az eladási árfolyam. Ráadásul nagyobb tételek beszerzésénél a pénzváltóknál árengedményt is kicsikarhat az ügyfél.

A mostani, viszonylag kedvező euróárfolyamtól ugyanakkor nem várható, hogy drámai túlkeresletet okozna akár a pénzváltóknál, akár a hitelintézeteknél: február végén, március elején ugyanis tartósan az intervenciós sáv erős oldalán mozgott a forintkurzus, ami 245 forint körüli eladási árat eredményezett (VG, 2005. március 2.), az átlagnál erősebb keresletet okozva az érintett cégeknél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.