Tőzsde
A kezdeti halvány emelkedést követően szinte egész nap folyamatosan esett a BÉT irányadó indexe. Alacsony, mindössze 10,2 milliárd forint összértékű kereskedés végén a BUX 19 216 ponton állt, amely 1,2 százalékos csökkenést jelent hétfőre. A BUMIX 0,2 százalékkal, 1671 pontra süllyedt.
A két legforgalmasabb részvény, sorrendben az OTP és a Mol 2,0, illetve 2,7 százalékot veszített. A bank 6990, míg az olajtársaság, amely a nap vesztese lett, 18 000 forinton zárta a napot. A Richter kurzusa 0,1 százalékkal, 31 525 forintra emelkedett. A 870 forinton záró MTelekom figyelemre méltó, 1,8 százalékos emelkedést tudott produkálni.
A távközlési vállalat papírjait feltehetően a Dow Jones hírügynökség értesülései drágították meg, amelyek szerint az MTelekom az Invitel Rt. felvásárlására készül. A nap nyertese az Elmű volt, amelynek a kurzusa 3,6 százalékkal, 27 400 forintra drágult.


