BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly kiadásokat hoz a Bázel II.

A jövő hónapban jelenik meg és egy-két év múlva lesz hatályos a bankok új tőkekövetelményeit meghatározó Bázel II. nevű uniós direktíva. A korábbi Bázel I.-nél szigorúbb, drágábban végrehajtható előírások és a tagországok közötti részletes szabályozás eltérése eleve megkérdőjelezi, vajon az új rendszer eléri-e célját.

A Bázel II. szabályrendszer bevezetése egyes feltételezések szerint a nagy pénzügyi csoportokat megerősíti, míg a kisebbek versenyhátrányba kerülnek, s a folyamat végén a nagy pénzügyi csoportok maradnak a piacon - mondta el Csillik Péter, a Magyar Bankszövetség vezető közgazdásza múlt pénteken az intelligens banki szoftvereket gyártó SAS Institute által szervezett konferencián. Szerinte az új szabályokat a fejlett és a fejlődő világ bankjainak háromnegyede nem alkalmazza majd, míg a teljes körű bevezetés a legkisebbtől a legnagyobb bankig csupán az Európai Unióban valósul meg, és Észak-Amerikában is csak 10-20 bankra nézve lesz kötelező ezen szabályok alkalmazása. Így a legtöbb bank továbbra is a 1988-as Bázel I. szerint képzi majd a szavatolótőkéjét az abban érvényes 8 százalékos tőkeszabály szerint.

A különböző banki kockázatokra félreteendő minimálisan előírt tőke mértékét az új szabályozás nem egyetlen számban határozza meg, hanem két kockázatértékelési módszer közül az egyik alapján létrejövő, bankonként eltérőben. Az egyszerűbb módszert alkalmazó bankoknak az eddigieknél jó eséllyel magasabb szavatolótőkét kell a jövőben kockázatosnak minősített eszközeikre félretenniük, míg a belső értékelési módszerrel - a többéves adatok elemzésével - megkapott kockázatokra képzendő szavatolótőke a korábbinál akár alacsonyabb is lehet. Azonban az utóbbi rendszer kiépítéséhez szükséges informatikai fejlesztés költségei magasak. A Bázel II. szabályait nem alkalmazó bankok versenyelőnyhöz jutása ellen érvelt a konferencián részt vevő Tanguy van de Werve, a brüsszeli székhelyű

Európai Bankszövetség képviselője, aki szerint a költséges informatikai beruházás olyan minőségű adatokhoz juttatja az őket alkalmazó bankokat, amelyekkel kockázataikat (és belőlük adódó veszteségeiket) csökkenteni tudják. Az Európai Unión belüli aránytalanság ugyanakkor, hogy a nemzeti pénzügyi felügyeleti szervek különbözőképpen határozhatják meg a direktíva konkrét végrehajtásának feltételeit. Például más határidőt szabhatnak a különböző szabályoknak való legkorábbi megfelelésre, vagy arra, hogy a tőkekövetelmények alkalmazását a kinnlevőségek mekkora százalékára kell alkalmazni. Az egyik legnagyobb aránytalanságot az okozza, hogy a bankcsoportok leányvállalataira a leány országában lévő hatóság rendelkezései érvényesek, míg ha ugyanabban az országban a bankcsoportnak önálló jogi személyiség nélküli fiókja működik, rá már az anyavállalat székhelye szerinti ellenőrző hatóság felügyel. Ezzel kapcsolatban kérdés, milyen szabályok vonatkoznak majd az OTP Bank csoport azon leánybankjaira, amelyek az Európai Unión kívüli országokban működnek - hangzott el a konferencián

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.