OTP-ajánlat a Niska Bankára
Az OTP Bank hétfőn kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be az eladó szerb kormány nevében eljáró Agency For Insurance Deposits számára a Niska Banka a. d. Nis 89,39 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására - közölte lapunkkal az OTP Bank. Mint ismeretes, a legnagyobb magyarországi hitelintézet 2005. március 31-én nyújtott be szándéknyilatkozatot a 0,7 százalékos piaci részesedésű kisbank megvételére.
A Niska Banka 80 ezer ügyfelét a 24 egységből álló bankfiókhálózatával szolgálja ki. A többségi állami tulajdonú szerb bank mérlegfőösszege 2005 első fél évének végén 40,2 millió eurót, betétállománya 13,2, hitelállománya közel 8,1, míg saját tőkéje ugyanezen időpontban 18,0 millió eurót tett ki.
A szerbiai bankpiac egyébként nem túlságosan koncentrált, a KPMG adatai szerint 2004 végén tíz százalékot meghaladó piaci részesedése mindössze három hitelintézetnek - a piacvezető Raiffeisen Banknak, a Delta Bankának, illetve a Komercijalna Bankának - volt.
Az OTP Bank - hangsúlyozza a hitelintézet közleménye - a Niska Banka privatizációjában kedvező lehetőséget lát a szerbiai piacra lépésre vonatkozó tervek megvalósításához, ugyanakkor ennél az ügyletnél is érvényesíteni kívánja befektetési politikájának hagyományosan prudens szempontrendszerét.
Az OTP Bank múlt hét pénteken a romániai CEC-re adott be indikatív - nem kötelező érvényű - ajánlatot. Az ajánlat benyújtása kapcsán Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a régió meghatározó pénzügyi csoportja kelet-közép-európai jelenlétének kiemelkedően fontos állomásaként tekint a CEC privatizációjára, hiszen az a célja, hogy az ország egész területén komplex pénzügyi szolgáltatásokkal legyen elérhető az ügyfelek számára.
Az OTP csoport jelenleg a régió öt országában van jelen, ám a vezetők korábbi nyilatkozatai szerint a szerbiai megjelenésen túl fontolgatja az ukrajnai piacra lépés lehetőségeit is. (Lapunk információi szerint egyébként az ukrán bankprivatizációban hamarosan várhatók fejlemények, több, állami tulajdonú hitelintézet magánosítás előtti átvilágítása is zajlik.)


