BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adatbázis a csalások ellen

Számítógépes adatbázis létrehozásán dolgozik a Magyar Lízingszövetség, amellyel a megtévesztéseket, a csalási kísérleteket próbálják megakadályozni elsősorban a gép- és berendezés-, a műszer- és az it-lízing terén – tudtuk meg Nyerges László főtitkártól, aki mindehhez hozzáteszi: a szövetség az idén várhatóan közel 1200 milliárd forint értékű eszközkihelyezést mondhat már magáénak, amelyből egyre nagyobb részt hasít ki ez a szegmens.

Nem ritka, hogy például ugyanazt a nyomdagépet több lízingcégnél is finanszíroztatja az ügyfél, s a lízingbe adó csak később jön rá, hogy „átverték” – magyarázta Nyerges László. Egyes vélemények szerint a megtévesztések zömét ki lehetne szűrni, ha – a banki hitelezési gyakorlathoz hasonlóan – minden szerződést közjegyzői okiratba foglalnának, illetve az eszköz átadásakor a lízingtársaság képviselője is jelen lenne, ám ennek megvalósítása szinte lehetetlen. A piaci szereplők dolgát nehezíti, hogy a tulajdonjogot nem tudják bizonyítani, hiszen míg a gépjárműnél ezt szolgálja a törzskönyv, illetve a rendszám, az ingatlannál a tulajdoni lap, addig a gépeknek és berendezéseknek ilyen jellegű azonosító jegyük nincs. „Az ORFK-val próbálunk együttműködni ezen a téren, ugyanis az a cél, hogy együtt kidolgozzunk egy működtethető rendszert, amelynek segítségével azonosíthatóvá válnak a lízingbe adott eszközök” – emelte ki a főtitkár.

A szervezet több osztályba próbálja csoportosítani az eszközöket számítógépes nyilvántartásában – ennek tesztelése egyébként most folyik –, amely szerint fém-, műanyag-, építő- és faipari, valamint egészségügyi berendezések, illetve elektronikai kategóriák lennének. Az adatbázisban a piaci szereplők feltüntetnék az egyes gépek és berendezések azonosító jegyeit, így a társaságok egy új, nagy értékű szerződés megkötése előtt ellenőrizhetik, hogy az adott lízingtárgy szerepel-e a szövetség adatbázisában. Ezáltal csökkenthető lesz a lízingügyletek kockázata – emelte ki Nyerges László. A rendszer várhatóan 2006 első felében kezdené el a működését, s a főtitkár bízik benne, hogy a hatóságokkal más téren is együtt tudnak működni a csalási kísérletek megelőzése érdekében.

A szövetség tagságánál igényként merült fel – főleg a direkt akvizíciós ügyletek kapcsán – olyan szakértői bázis kialakítása, amelyre a lízingtárgyak piaci értékének megítélésénél (új üzlet, illetve futamidő alatti eszközvisszavétel esetén) támaszkodni lehet – tudtuk meg. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.