BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önerő? Nulla százalék elég lesz!

Egy hazai piaci szereplő, a Central European Credit Ingatlanhitel Rt. már elindult a lakáslízingpiacon, az OTP Bank pedig önerő nélküli lízingfinanszírozást kínál november közepétől. Pár hónapon belül többen is felsorakozhatnak a lakáslízing-konstrukcióját már kínáló CEC mögé, amely augusztusban kapta kézhez a pénzügyi felügyeleti engedélyt, a PSZÁF-nál ugyanis 5-6 kérelem elbírálása folyik jelenleg. A tolongás hátterében az húzódik meg, hogy egy júliusi törvénymódosítás eredményeként lehetővé vált, hogy pénzügyi lízing esetében a lízingbe adó az új lakásoknál is visszaigényelje az áfát. „Ráadásul többen ebben a konstrukcióban látják a kiutat a hazai lakáspiac stagnálásából. A meghatározó túlkínálattal jellemzett új lakáspiacon a lízing jelentős keresletet indukálhat a hitelhez képest” – fogalmazott Pusztai László, a CIB Lízing Csoport ingatlanfinanszírozási üzletág vezetője. Ráadásul mindig lesznek olyanok, akik komoly, lakásvásárlásra fordítható megtakarításuk nincs, ám hosszú távra eladósodhatnak. Így potenciális ügyfélkört jelenthetnek az első lakásvásárlók, illetve a fiatal házasok köre, valamint a magasabb, 30-50 millió forint értékű ingatlanokat vásárlók.

Részletek a holnapi Világgazdaságban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.