BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább halogathatják a CEC privatizációját

A román állam akár kilenc hónappal is elnapolhatja a Casa de Economii si Consemnatiuni SA (CEC) privatizációját, mivel a kapott ajánlatok jóval alulmúlták a várakozásokat – írja a Bloomberg. A román kormány ugyanis a CEC legalább 50 százalék plusz egy részvényéért, de legfeljebb 75 százalékáért mintegy 650 millió eurós eladási árat szabott ki, ezzel szemben egyik jelentkező sem kínált 300 millió eurónál többet. A kormány ugyanakkor a felmerülő költségek miatt vonakodik az időpont újabb kitolásától (novemberről egyszer már januárra halasztották).

A CEC üzletrészére a további romániai terjeszkedésben érdekelt OTP Bank Rt. mellett a francia–belga Dexia, az osztrák Raiffeisen Zentralbank és az Erste Bank, a görög nemzeti bank, az ugyancsak görög EFG Eurobank Ergasias, valamint az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena adott be októberben nem kötelező érvényű ajánlatot.

A CEC mérlegfőösszege tavaly év végén 1,31 eurót ért el, saját tőkéje pedig 149 millió eurót tett ki. A hitelintézet több mint 1400 hálózati egységet működtet, mérlegfőösszege alapján mért piaci részesedése pedig valamivel öt százalék felett van. (Ez a román bankpiacon a negyedik pozícióhoz elegendő.)

A román kormánynak az ajánlatok miatt érzett csalódottságának hátterében a Banca Comerciala Romana (BCR) többségi pakettjének eladásából származó tekintélyes bevétel állhat. Ismert: a BCR többségi pakettjét az Erste Bank AG vásárolja meg 3,75 milliárd euróért. Az ár 5,8-szeres könyv szerinti értéknek felel meg. (VG)

A román jegybanknak a hitelkibocsátással kapcsolatos adminisztratív intézkedései azt eredményezhetik, hogy a külföldi bankok – a magyarok, a bolgárok – elcsábítják a helyi bankok ügyfeleit – figyelmeztetett Gratian Ghetea, a román bankszövetség elnöke –, ugyanis a külföldi hitelintézetek jóval kedvezőbb hitelfeltételeket kínálnak az ügyfelek részére. A román kereskedelmi bankok a hazai pénzügyi vállalatokkal szemben is hátrányban vannak, mivel a rájuk vonatkozó előírások az utóbbiakra még nem vonatkoznak.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.