BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővül a külföldi alapok köre

A díjstruktúrát igyekeznek a magyar piachoz igazítani

Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a nemzetközi részvényekbe fektető alapokat, ezt jól mutatja, hogy a hazai, részvényalapokban fellelhető vagyonnak már csak 14 százalékát adják a hazai konstrukciók. Diverzifikációs szempontból egyre fontosabb szerephez jutnak az anyabank palettáján szereplő, Magyarországon is forgalomba hozott alapok, amelyekből immáron – becslések szerint – tízmilliárd forintos nagyságrendben forgalmaztak befektetési jegyeket.

A külföldi alapok behozatalának csak akkor van értelme, ha a helyi szereplők is érdekeltek a forgalmazásban – emelte ki Kovács Zsolt, az ING Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója. Az ING Alapkezelő a minap kapott zöld utat a pénzügyi felügyelettől 22 külföldi alap behozatalára, amelyek forgalmazása kezdetben három privát, egy lakossági és egy internetes bankon keresztül valósulna meg. Az év végére azonban a tervek szerint immáron tízre bővülne az értékesítési csatornák száma. „Teljes befektetési palettát kívántunk a hazai érdeklődőknek nyújtani” – indokolta a befektetési alapok viszonylag magas számát Kovács Zsolt, míg az alapok forgalmazói díját firtató kérdésre azt a választ kaptuk, hogy azt az egyes disztribúciós helyek állapítják majd meg. A külföldről behozott ING-alapok között helyet kaptak különböző pénzpiaci, kötvény- és részvényalapok, amelyek között számos szektorálist is fellelhet az érdeklődő, úgymint a gyógyszeriparit, illetve a technológiait, de az ázsiai piacokban bízók is szemezgethetnek a kínálatból (az ING Renta Fund Greater China mellett a New Asia is szerepel a palettán).

Nyolc új befektetési alappal bővíti hamarosan a jelenleg 21 külföldi alapból álló kínálati listáját a BNP Paribas Hungária Bank Rt. is – mondta érdeklődésünkre Nagy Boldizsár, a BNP Paribas private banking igazgatója. Az új alapok közül csak 3 lesz részvényalap – Parvest India, Parvest World Technology, Parvest BRIC (Brazil, Russia, India, China) –, ami mutatja, hogy készülnek a lassabban növekvő vagy volatilisebb részvénypiacokra. A többi különböző kötvény (Parvest US High Yield Bond, Parvest Europe High Yield Bond, Parvest Medium Term Bond) vagy alternatívnak mondható, a kötvény- és részvénykockázat között elhelyezkedő alap (Parvest Target Return, Parvest Convertible Bond) lesz. A BNP Paribas a jövőben egyéb külföldi, hazánkban már forgalomba hozott befektetési jegyeket is forgalmazna – tért ki jövőbeni terveikre Nagy Boldizsár. A Parvest alapok díjstruktúráját igyekezett a magyar piacon megszokotthoz igazítani a BNP Paribas, így belépéskor egy százalék alatti költség terheli a private banking ügyfelet, míg a letétkezelési díj évi 0,3–0,8 százalék között mozog.

Szélesedett az idén az Erste bankcsoporton belül elérhető külföldi alapok kínálata is: a bécsi Erste Sparinvest alapkezelő újabb 14 ESPA alapjához férhetnek hozzá az érdeklődők, amelylyel 17-re nőtt a hazánkban elérhető ESPA-alapok száma. Az új alapok között fellelhető pénzpiaci, vállalati kötvény, részvény, illetve alapok alapja is. A legjobb hozam egyébként az ESPA Stock Europe-Emerging konstrukcióhoz köthető, amely az elmúlt egy évben több mint 80 százalékos teljesítményt ért el, de 50 százalék feletti hozamot lehetett realizálni az elmúlt 12 hónapban az ESPA Stock Europe-Property alappal is. A forgalmazói feladatot az Erste Bank Befektetési Rt. látja el, ám a tervek szerint a közeljövőben a brókercég nemrégiben elindított NetBroker szolgáltatásában is elérhetővé válnak a konstrukciók.

Az IEB négy SanPaolo-alap forgalmazását kezdte meg az idén, az amerikai, az európai, a fejlődő piaci és a kínai részvényalapjáét. Ezek első körben az IEB privát ügyfelei körében válnak elérhetővé, ám az idei tervekben a forgalmazás kiterjesztése szerepel, így ezek az eBroker online rendszerében is hozzáférhetőek lennének.

Az MKB Bank, a K&H Bank, a Raiffeisen Bank is behozta az anyabank alapkezelőjének egyes alapjait, számos Credit Suisse-alap lelhető fel a hazai kínálatban, míg az OTP Bank a svájci székhelyű UBS AG alapjait forgalmazza. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.