BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rembrandt-jubileum az aukciós teremben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A leghíresebb holland művész, Rembrandt Harmensz. van Rijn születésének négyszázadik évfordulóját nem csak a világ múzeumai ünneplik nagyszabású kiállításokkal, a nagy aukciósházak is igyekeznek kitenni magukért. A Christie’s londoni árverező termében szerdán kerül kalapács alá egy 55 Rembrandt-rézkarcból álló gyűjtemény, amely a tavaly elhunyt holland gyógyszergyáros, G. A. H. Buisman hagyatékából származik. A lapok összértékét nagyjából félmillió fontra, azaz több mint 180 millió forintra becsülik a cég szakértői.

A legértékesebb tétel a Krisztus betegeket gyógyít (vagy Százforintos lap) címen ismert rézkarc egy példánya. A Máté evangéliumának 19. részét megjelenítő lapon a rézkarc mellett helyenként hidegtű- és rézmetszettechnikát is alkalmazott a mester, aki ennek köszönhetően különlegesen finom, festői hatást tudott elérni. A szakértők Rembrandt legambiciózusabb, technikai és kompozicionális szempontból is leginkább összetett grafikai alkotásaként tartják számon a Százforintos lapot, amelynél a „ráragasztott” cím arra utal, hogy egy különösen szép példányt állítólag ennyiért vásárolt vissza annak idején Rembrandt. A most árverésre bocsátott példány különlegessége, hogy az ismert nyomatok többségétől eltérően nem 1680–85 között, hanem még a mester életében, 1649–50 körül készült, és a második állapot egy igen korai lenyomatának számít. Ebből mindössze négy példányt ismer a szakirodalom.

Az aukción ezenkívül gyönyörű tájképábrázolásokat is megvásárolhatunk, egyenként várhatóan 8–20 ezer font közötti áron. Koldusábrázolások és portrék is kalapács alá kerülnek, sőt megszerezhetjük Rembrandt ritka önarcképeinek egyikét is: a rézkarcon tollas kalapban, karddal ábrázolta magát a mester. Ugyanezen a napon más gyűjteményekből származó régi és modern metszeteket is aukcionál a Christie’s, s ezek között is szerepel vagy másfél tucat Rembrandt-rézkarc.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.