BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyfeleket igazolhat a CIB

Elsősorban az értékesítési hálózatot és az ügyfélszámot tekintve léphet előre a CIB csoport a Banca Intesa és a Sanpaolo IMI egyesülése révén – derül ki az érintettek vonatkozó jelentéseiből.

A fúzió lehetséges magyarországi kihatásait ugyanakkor tegnap még a CIB és az Inter-Európa, illetve Milánóban az Intesa sem kívánta kommentálni. A visszafogott hozzáállás annak tükrében érthető, hogy az olasz tulajdonosok mindössze pár nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra egyesülési szándékukat, illetve az Intesa és a Sanpaolo részvényesei – a jelenlegi ütemterv szerint – decemberi közgyűlésükön fogadhatják el az egyesülési dokumentációt.

Annak ellenére, hogy az ilyenkor szokásos menetrend alapján nincs esély arra, hogy még az idén érdemi lépés történjen a magyar leányok sorsát illetően, az már most látszik: a CIB-nek több szempontból is jól jöhetnek majd az Inter-Európa állományai. Az Intesa magyar leányának augusztus végén 89 tagból álló fiókhálózata nagymértékben megnőhet: az IEB értékesítési pontjait ugyanakkor értelemszerűen nem lehet teljes egészében figyelembe venni, hiszen a két bank hálózata között – főleg vidéken – nagy az átfedés. (Érdekes kérdés, mi lehet majd a Szabadság téren lévő IEB-székház sorsa, hiszen a CIB nemrégiben hozott létre új központot a meglévő székháza mellett.) A jelenlegi, valamivel több mint félmilliós CIB-es ügyfélkörhöz több mint nyolcvanezres IEB-állomány csatlakozhat: ennek legnagyobb része a lakossági üzletághoz tartozik.

Ami a létszámot illeti: a CIB és az IEB együttesen nagyjából háromezer főt foglalkoztatott június végén, ebből a kisebbik hitelintézet – csoportszinten – valamivel több mint hétszáz fővel részesedett.

A CIB 2006. első félévi, nagyjából 1400 milliárdos hitel- és 890 milliárdos betétállományához most hozzávetőlegesen 200-200 milliárddal járulna hozzá az IEB. A hiteloldalon ekkora állománynövekedés viszonylag keveset – az idei első félévi adatokkal számolva mintegy 14 százalékot – lendítene, viszont a betétállományt 20 százalékot meghaladó mértékben emelné meg, majdnem annyival, mint amekkora bővülést a CIB egy teljes év alatt produkált.

A két olasz bankcsoport fú-ziója egyébként csak a magyar piacot érintheti a régióban, hiszen – bár az Intesa és a Sanpaolo IMI összesen tíz kelet-közép-európai országban van jelen – mindketten csak itt képviseltetik magukat.

A Banca Intesa az elmúlt három évben 1,2 milliárd eurót ruházott be a régióba, s a horvát PBZ, a szlovák VUB, a magyar CIB, az orosz KMB Bank, a szerb Banca Intesa Beograd és Delta Bank mellett a boszniai UPI-t és az ukrán Ukrsotsbankot tudhatja magáénak. A milánói székhelyű bank az év elején még úgy nyilatkozott, hogy további akvizícióban gondolkodnak a régióban, ahova az elkövetkező két évben hárommilliárd eurót terveznek invesztálni, s a stratégiai célpontok között továbbra is szerepel Románia és Törökország.

A Sanpaolo IMI-nek – a Sanpaolo IMI International (SPIMINT) tagvállalatán keresztül – három közép-európai érdekeltsége van: a magyar IEB, a szlovén Banka Koper és a román Sanpaolo IMI Bank Romania. A SPIMINT szintén dinamikus növekedést tűzött ki célul a térségben, tavaly még úgy fogalmaztak, hogy az új célpontok között Szerbia, Bulgária és Horvátország szerepel. VG

Indokolatlan magasságban az IEB

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Rt. stratégája szerint az Inter-Európa Banknak a tőzsdén hétfőn elért magas árfolyama indokolatlan, hiszen a 4000 forintot meghaladó kurzus jóval magasabb, mint az esetleges kivezetéskor alkalmazandó törvény szerinti ár lenne.

A kiugró áremelkedés mögött az húzódhat meg, hogy a Sanpaolo fő részvényese, a spanyol Santander a hírek szerint elégedetlen a Sanpaolo-papírokra vonatkozó jelenlegi kivásárlási árral, és mivel a Santander részvényes az IEB-ben is, elképzelhető, hogy itt is megjelenik egy áremelési szándék.

Egy másik lehetséges ok az, hogy a kivásárlásnál elég magas árat akarnak adni a kisrészvényesek megnyerése érdekében.

A brókercég szerint a jelenlegi piacinál magasabb kivásárlási ár elképzelhető ugyan, de a konzervatívabb befektetők inkább „söpörjék be” a 70-80 százalékos profitot.

A kiugró áremelkedés mögött az húzódhat meg, hogy a Sanpaolo fő részvényese, a spanyol Santander a hírek szerint elégedetlen a Sanpaolo-papírokra vonatkozó jelenlegi kivásárlási árral, és mivel a Santander részvényes az IEB-ben is, elképzelhető, hogy itt is megjelenik egy áremelési szándék.

Egy másik lehetséges ok az, hogy a kivásárlásnál elég magas árat akarnak adni a kisrészvényesek megnyerése érdekében.

A brókercég szerint a jelenlegi piacinál magasabb kivásárlási ár elképzelhető ugyan, de a konzervatívabb befektetők inkább „söpörjék be” a 70-80 százalékos profitot.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.