A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,49 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 23.053,79 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 23,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,15 ponttal, 0,75 százalékkal 2.388,32 pontra csökkent.
A közepesnek mondható forgalom három nagy papírra, az OTP-re, a Molra és a Magyar Telekomra koncentrálódott - mondta Keresztesi Andrea a KBC Securities vezető üzletkötője.
A Magyar Telekom pénteken közzétett közgyűlései meghívója - amelynek napirendjére tűzték a 2005. évi beszámoló és az osztalékfizetési javaslat elfogadását - megmozgatta a papír piacát, először pozitív irányba. A piacot azonban egy nagy eladó uralta, ami elbizonytalanította a befektetőket, ez okozta az árfolyam esését - vélekedett a szakértő.
A legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, a bankrészvénynek egyben a legkiegyensúlyozottabb volt a piaca, így az átlagnál kevésbé gyengült. A Mol az olajár csökkenésének esett áldozatul - fejtette ki a kereskedő.
A Mol árfolyama 710 forinttal, 3,26 százalékkal 21.100 forintra esett, az olajrészvényre 4,95 milliárd forint értékben születtek üzletek.
A OTP részvények ára 26 forinttal, 0,34 százalékkal 7.539 forintra csökkent, forgalmuk 8,8 milliárd forint volt.
A Richter 680 forinttal, 1,59 százalékkal gyengült, 42.170 forintot ért záráskor, forgalma 1,8 milliárd forintot tett ki.
Az Egis viszont 70 forintos, 0,27 százalékos erősödéssel, 26.090 forinton zárta a kereskedést, forgalma 756 millió forintot ért el.
A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 2,41 százalékkal 971 forintra esett, 5,0 milliárd forintot meghaladó forgalomban.
A kisebb papírok közül a Synergon 32 forinttal, 2,93 százalékkal 1.125 forintra drágult a szokásosnál magasabb, 542 millió forintos forgalomban.
A BÉT áruszekciójában pénteken vegyesen zárt a kukorica elszámoló ára, az arany ára pedig nem változott.
A kukorica esetében drágult a decemberi, ám olcsóbb lett a márciusi és a májusi lejárat. Az előbbi tonnánkénti árfolyama 200 forinttal 30.000 forintra nőtt, az utóbbiaké 400 illetve 200 forinttal 31.100 illetve 32.000 forintra csökkent.
Az euro búza ára decemberre tonnánként 200 forinttal lett olcsóbb, 33.600 forinton zárt. A többi lejáratra az árfolyam nem változott, jövő márciusi jegyzés 35.500 forint, a szeptemberi elszámoló ár 29.400 forint.
A napraforgó egyik lejárata sem változott. A decemberi tonnánkénti árfolyam 51.000 forint.
Az arany unciánkénti ára pénteken ugyancsak változatlan maradt. Decemberre 607,20 dollár az elszámoló ár, a februári jegyzés 631,70 dollár. Az áprilisi és júniusi jegyzés ár pedig 637, illetve 642,60 dollár. (MTI Eco)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.