BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cserélődő bankszékházak

Több tízmilliárd forintot költöttek székház-, illetve központiépület-beruházásokra az utóbbi néhány évben a hitelintézetek. A költözési kedv a legnagyobb hazai szereplőkre jellemző: az utóbbi három évben – a K&H és az MKB kivételével – öt, az élbolyban szereplő bank döntött új székház vagy központi épület létrehozása mellett.

Ezekkel azonban végleg kinőtték a budapesti belvárost a bankok, ám a koncentráció jelei most is tetten érhetők. Az öt székházból, illetve központból három a Váci útnak az Árpád hídhoz közeli részén kapott, illetve kap helyet: az Erste Europe Towerje a híd pesti lábánál, az OTP irodaháza a Váci út melletti Babér utcában működik, a Raiffeisen székháza pedig a Teve utcai rendőrpalota mellett épül meg. (A Budapest Bank 2001 áprilisától szintén a Váci úton, a Gyöngyösi utcánál üzemelteti a székházát.) A HVB Bank ugyanakkor új, Szabadság téri központjával is ragaszkodott a belvároshoz, a CIB pedig a budai székházához közel építtetett új irodaházat.

A cseréket a megnövekedett üzemméreten túl elsősorban a költséghatékonyság indokolja. Az Erste például saját ingatlanalapjával vásároltatta meg új székházát – a beruházás mértéke üzleti titok –, a Raiffeisen 2009-re felépülő épületkomplexumának öt tagjából pedig négyet bérlőknek szánnak. A CIB Banknál rámutattak arra, hogy a város több pontján működő szakterületek, illetve egységek egy helyre terelése vált lehetővé a Csalogány utcában: ez pedig hosszú távon nyilván költségoldalon is jótékony hatásokkal jár.

Az érintett öt hitelintézetből három hajtott, illetve hajt végre teljes székházcserét: a Raiffeisen, az Erste és a HVB régi központi épületének már nincs, illetve nem marad funkciója, az OTP és a CIB pedig egyes szakterületeket telepített az új létesítményekbe. A CIB egyebek mellett a lakossági üzletágat, az IT-t, a számvitelt, illetve a bankbiztonsági területet költöztette a Csalogány utcába, az OTP Bank többek között a kereskedelmi banki, a hitelengedélyezési és kockázatkezelési, a számítástechnikai, illetve a stratégiai és pénzügyi divízió egyes területeit helyezte át a Babér utcai komplexumba. VG

Hatékonyabb költséggazdálkodás

Részben ugyanazért költöznek egy fedél alá a bankok, amiért a kormányzati szervek elhagyják a szűken vett belvárost.

A bérleten és az üzemeltetésen is spórolhatnak. Ha a bérlet mellett döntenek, akkor – a nagy volumen és a hosszú időtáv miatt – akár 20-40 százalékkal alacsonyabb tarifát alkudhatnak ki, mint ha elszórt bérleményekben csak 3-4 évig maradnának.

Az üzemeltetés szintén fontos tényező, az új épületekben a későbbiekben is sokkal rugalmasabban alakíthatják ki a belső teret a változó cégméret vagy más szempontok miatt.

A bérleten és az üzemeltetésen is spórolhatnak. Ha a bérlet mellett döntenek, akkor – a nagy volumen és a hosszú időtáv miatt – akár 20-40 százalékkal alacsonyabb tarifát alkudhatnak ki, mint ha elszórt bérleményekben csak 3-4 évig maradnának.

Az üzemeltetés szintén fontos tényező, az új épületekben a későbbiekben is sokkal rugalmasabban alakíthatják ki a belső teret a változó cégméret vagy más szempontok miatt.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.