Gép, berendezés, ingatlan – a személygépjármű-értékesítés visszaszorulásával egyre több hazai lízingtársaságnál ezek váltak az új célszegmenssé. A tendenciát jól mutatja, hogy ez a két ágazat az év eleji 16-hoz képest 2006. szeptember végén már 25 százalékos szeletet hasított ki a hazai lízingpiacból, miközben a gépjármű-finanszírozás aránya 60 százalék alá csökkent. A hazánkban ez év elején megjelent Hypo Alpe-Adria Leasing cégcsoport is erre a két szegmensre, azaz a gép-berendezés és ingatlanfinanszírozásra összpontosít, ám az első lépés részükről egy ennél is szűkebb szegmens, a hajó és a repülőgép volt. A Hypo Alpe-Adria csoport magyarországi megjelenésénél tetten érhető az óvatosság, speciális réspiac-stratégiát igyekszik követni, amely az eddigi célországoknál bevált – fogalmazott Kiss Zoltán vezérigazgató. A volt jugoszláv tagállamokban is fokozatosan lépett be a lízingpiacra, majd később – a piac „éhségét” látva – a bank is követte, s viszonylag korai megjelenésük eredményeként mostanra több helyen is piacvezető pozíciót értek el.
Magyarországon ilyen „lépcsős” folyamatra nagy valószínűséggel nem kerül sor, azaz a bank nem jelenik meg a színen, ám a lízingtársaság komoly növekedési célt tűzött ki maga elé: két-három éves távlatban a tíz legnagyobb piaci szereplő közé szeretne kerülni. A luxuscikkek szegmensében, azaz a hajó- és repülőgép-finanszírozásnál már piacvezetők, ráadásul ezzel a szolgáltatással a hazai középvállalkozókat is sikerült magukhoz vonzani, ingatlanfinanszírozásban pedig a lízingszövetség statisztikája szerint már a 4. helyen állnak. A hazai kkv-k számára jelenleg elérhető banki konstrukciók nem igazán életképesek, standard, általában ingatlanfedezet-alapú hiteltermékeket kínálnak számukra, miközben a privát banki ügyfél-kategóriába tartozó réteg ezen a téren, azaz a finanszírozásnál is igényelné a kiemelt figyelmet – osztja meg a tapasztalatait Kiss Zoltán.
A gép- és berendezéslízing sem mentes a kockázatoktól, érezhető az önerő csökkenése, a futamidő hosszabbodása, többen „személyautós” logikával indulnak el ebben a szegmensben, s ezzel ugyan rövidebb idő alatt nagyobb állományt tudnak kihelyezni, ám korántsem biztos, hogy hosszabb távon megéri. Az eszközalapú finanszírozás mellett fontos a vállalkozást is górcső alá venni, megvizsgálni, milyen rendelésállománya van, és a kereskedővel való szoros együttműködés is lényeges, hiszen a gép gyors másodpiaci értékesítése csak így megoldott – hangsúlyozza Kiss Zoltán. Ezzel a finanszírozás kockázatmentesebbé válik, ami az ügyfelek számára kedvezőbb kamatokat, illetve magasabb finanszírozási hányadot jelent – teszi hozzá. A vállalkozásoknak érdemes azt is mérlegelniük, hogy a lízing versenyképes a bankhitellel, azaz a kamatoldal tekintetében már nincs különbség, ám míg a hitelintézeteknek az addicionális költségek (például a kötelezően előírt számlavezetéshez kapcsolódó díjak) erre még rárakódnak, addig ettől a független lízingcégeknél mentesül.
A Hypo Alpe-Adria a gép-berendezés, illetve ingatlanlízingnél 25 millió forintnál húzta meg az alsó szintet, míg a vállalati projektfinanszírozásnál 100 milliótól néhány milliárd forintig terjedhet a volumen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.