A növekvő üzleti aktivitás okán 77 millió euró körüli tőkeigény várható 2007-ben a nemrég az OTP Bankcsoport tulajdonába került Investsberbanknál - közölte az OTP az MTI-vel, cáfolva a Vedomosztyi című orosz napilap értesülését, amely 200 millió dolláros fejlesztési igényről írt hétfői számában.
Az OTP tájékoztatása szerint a csoport összesen 8 külföldi érdekeltségénél együttesen mintegy 120-200 millió euró tőkeigénnyel számol a bank a jelenlegi tervezési szakaszban.
Az egyik legnagyobb tétel ebből az Investberbank, de jelentős összeg juthat majd az OTP horvátországi és romániai bankjaira is. Horvátországban mintegy 20 millió, Romániában 15-20 millió euró körüli tőkeigénnyel számolnak az OTP-nél 2007-re. A fejlesztéseken kívül az OTP készpénzt is tervez megtakarítani, hogy osztalékát növelhesse - jelentette ki Csányi Sándor vezérigazgató csütörtökön, a Reutersnek.
"Jövőre nem tervezünk sem kis, sem nagy felvásárlást, ugyanakkor befektetőinknek elfogadható osztalékot akarunk fizetni, és némi tőkét is fel akarunk halmozni" - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Az OTP az idén 197 forint osztalákot fizetett részvényenként.
A Vedomosztyi felidézte, hogy az OTP Bank október végén fizette ki az Insvestsberbank 477,5 millió dolláros vételárának 90 százalékát, a fennmaradó közel 50 milliót egyéves letétbe helyezte az esetleges garanciális igények érvényesíthetősége végett. A részvény-adásvételi szerződés aláírása óta az Investsberbank két leánybankja beolvadt az Investsberbankba, így az OTP Banknak a már egyesült bankban van 96,4 százalékos részesedése.
Az Investsberbank az idén új szolgáltatásokat vezetett be, köztük a magánszemélyek halaszthatatlan szükségleteire nyújtott hiteleket, az autóvásárlási hiteleket, a kis és középvállalatok és a lízingcégek hitelezését, és jövőre nagyszabású jelzáloghitel-program beindítására készül - a lapnak Anton Mihalkov, az Investsberbank vezérigazgató-helyettese.
Az Investsberbank csoport a tavaly év végi, 979,5 millió eurós mérlegfőösszegével a több mint 1200 szereplős orosz bankpiac első 50 bankjának egyike, saját tőkéje az év végén 101,5 millió euró volt, tavalyi adó előtti eredménye 9,1 millió euró. A bankcsoport mérlegfőösszege az idén az üzleti terv szerint 60 százalékkal bővül, az idei évre várható adó előtti eredményt 25-30 millió dollárra várják. Az OTP Bank befektetése várhatóan nyolc-tíz éven belül megtérül. (MTI ECo)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.