Kéthetente egy bankrablás
Az átlagos összeg alapján nem állunk rosszul: tizennyolc vizsgált országból mindössze négyben alacsonyabb, a negatív rekorddal – nem egészen 600 ezer forintnak megfelelő összeggel – Észtország büszkélkedhet. (Egy bankrablás során Svédországban tűnik el átlagosan a legtöbb pénz, ott több mint 80 ezer eurós – 20 millió forintos – értéket regisztráltak.)
A rabolt összeg GDP-hez viszonyított aránya alapján szintén a jobbak között tartják nyilván hazánkat: Magyarországon a bruttó hazai termék 4 tízezred százaléka tűnik el erőszakos úton a hitelintézetekből, míg a legrosszabb helyzetben lévő Olaszországban ez az arány 40 tízezred százalék. A kockázati ráta alapján – ami azt mutatja meg, hogy egy adott országban működő bankfiókok mekkora hányadát fenyegeti rablás veszélye – hazánk szintén a legjobbak között van: míg nálunk minden száznegyedik értékesítési egységnél kell számítani ilyen jellegű rendkívüli eseményre, addig Csehországban minden tizenkilencedik, Olaszországban pedig minden tizenegyedik fióknak számítania kell arra, hogy rablási kísérlet áldozata lesz.
A bizottsági anyag szerint a magyarországi rablók értelemszerűen többnyire a kisebb fiókokat nézik ki maguknak: az áldozatul eső értékesítési egységek 93 százalékában hét főnél kevesebb alkalmazott dolgozik, míg a többi vizsgált európai országban ez az arány 79 százalékos. Emellett hazánkban a rablások időtartama is csekély: az elkövetők egyikének sem kellett három percnél hosszabb idő a bűntetthez.
A hazai elkövetők nagyobb része egyedül kísérel meg rablást: 2005-ben az esetek 69 százalékában magányos rabló támadta meg a fiókot, kettőnél több tettes esetére pedig egyáltalán nem is akadt példa. A rablók között nemzetközi összehasonlításban viszonylag komoly, 31 százalékos a profik aránya, csak Portugáliában, Németországban és Görögországban magasabb. Ebben a tekintetben egyébként szintén Finnország van a legkedvezőbb helyzetben: ott kivétel nélkül minden elkövetőt amatőrnek minősített a tavalyelőtti statisztika.
A sikertelen rablási kísérletek aránya viszonylag magas hazánkban, a fiókok elleni támadások bő kétötöde nem jár eredménnyel. Nálunk jobb arányt ezen a téren csak Svédország tud felmutatni, ott a rablások több mint felénél távozik pénz nélkül az elkövető.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a magyarországi bankrablások igen nagy hányadához, 86 százalékához alkalmaznak lőfegyvert, ami nemzetközi összehasonlításban igen magas, és az elkövetők erőszakosságára utal. (Ebben a tekintetben Franciaországban a legkomolyabb a helyzet: ott a rablások 96 százalékánál volt lőfegyver az elkövetőnél.)
Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint a bankbiztonság tekintetében két fő filozófia érvényesül. Az egyik hívei szerint a bankfiókokat páncéllal kell körülvenni, a másik hívei azt az elvet képviselik, hogy „Fogd a pénzt és fuss!”. A főtitkár szerint az első megoldás az ügyfelek számára hátrányos, és nincs visszatartó ereje sem, sőt, ahol ezt képviselik, ott erőszakosabbá váltak a bankrablások. Magyarország – az ügyfelek és alkalmazottak védelme érdekében – az utóbbi elvet követi, ennek tudható be, hogy mutatói európai összehasonlításban kifejezetten jók. Az informatikai biztonság megsértéséből eredő kár ennél nagyságrendekkel nagyobb. A főtitkár hangsúlyozta: minél több banki tranzakció történik elektronikus úton, annál kevesebb az esélye a rablási kísérleteknek. Ennek megfelelően – tette hozzá – törekedni kell arra, hogy minél inkább ösztönözzék az elektronikus szolgáltatások, pénzügyi műveletek alkalmazását az ügyfelek körében. A bankbiztonsági jellegű kiadások elég nagy szeletet képviselnek a magyarországi hitelintézeteknél is: egy új, 200-400 négyzetméter alapterületű bankfiók biztonságára manapság 20-30 millió forintot kell költeni, az informatikai rendszerek védelme pedig évi több százmilliós kiadást jelent egy átlagos méretű hazai banknak. VG
