Konszolidálódik a bankpiac
Európában és globálisan is új trendek indultak el a bankszektorban, amelyek jelentősen befolyásolják a piacot – véli Fülöp András, a Deloitte pénzügyi tanácsadásért felelős partnere.
Ami a távolabbi piacokat illeti: az Egyesült Államokban az elmúlt tíz év alatt már lezajlott egyfajta banki konszolidáció, amelynek eredményeként az ottani tíz legnagyobb hitelintézet 29-ről 49 százalékra növelte a piaci részesedését.
Az amerikai folyamatokat látva mindenki úgy gondolta, hogy azok hatással lesznek Európára is: ez a logika nem bizonyult alaptalannak, hiszen míg 2000 és 2004 között az összes európai M&A tranzakciónak csak 14 százaléka volt pénzintézeti, 2005–2006-ban már 35 százaléka. A közelmúlt két nagy üzletét a Santander–Abbey, illetve az UniCredit–HVB tranzakció jelentette, de az elmúlt hetekben is egymást érték a lehetséges felvásárlásokról szóló hírek, például az ABN Amróval kapcsolatban.
Ami a szűken vett régiónkat – Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot – illeti: a GDP-hez mérten még relatíve kis mérete ellenére már ez a piac is elvesztette bizonyos fokig a befektetők érdeklődését. Ez azzal magyarázható, hogy az invesztorok – akik az említett országokban is megjelentek – felismerték, hogy más feltörekvő piacokon – mint az orosz, az ukrán, a török vagy akár az egyiptomi – sokkal jobbak a növekedési kilátások, tehát jóval hamarabb megtérül a befektetett tőke.
A kelet-európai régióban erős bankok – így az UniCredit, az Erste vagy az OTP – pedig az eddigi akvizícióikkal meglehetősen sikeresnek bizonyultak a térségben, tehát kulturálisan hozzászoktak a terjeszkedéshez, és létrejöttek az akvizíciós csapatok, illetve megtanulták, hogyan lehet egy bankot fel- és átépíteni. Emellett fontos – véli Fülöp András –, hogy a felvásárlások során nagy hibát még egyikük sem követett el, hacsak azt nem, hogy nem éltek bizonyos lehetőségekkel, ennek megfelelően egyre bátrabban terjeszkednek keletre.
A közép-európai piacot a szakember véleménye szerint elsősorban az befolyásolja majd, hogy a nagy nyugati szereplők közül ki kivel köt házasságot, ennek hatására ugyanis az egyes országokon belül is megváltoznak az erőviszonyok. Itt persze már a versenyhivatalok is szóhoz juthatnak, elég csak az UniCredit lengyel- vagy horvátországi érdekeltségeire gondolni.
Fülöp András úgy véli: a helyi szinten erős bankcsoportok felvásárlása még nem tűnik időszerűnek, hiszen először Nyugat-Európában mehet végbe valamilyen mértékű banki konszolidáció, és utána terjeszkedhetnek keletre az ottani hitelintézetek. Ennél a pontnál azonban – mondja Fülöp András – figyelembe kell venni a távol-keleti és orosz bankokat is, hiszen ma már a világ tíz legnagyobb bankja közül kettő kínai, tehát a régiós hitelintézetek kérői akár Keletről is jöhetnek.
Ami a hazai piaci szereplők számának alakulását illeti, Fülöp András szerint ez összességében nem csökken a közeljövőben, hiszen mindig akadnak új belépők. Nagy, univerzális szereplők további megjelenése ugyanakkor már nem várható, az egy szegmensre koncentráló játékosokból viszont még akadhatnak újak a piacon. (Erre jó példa, hogy a közelmúltban az Ella Bankot megvásárolta az Axa, az IC-nek pedig egy olasz hitelintézet lett az új tulajdonosa.) A másik oldal – a kivonulás – mindig elképzelhető forgatókönyv marad egyes bankoknál, de a nagy részüknél nem, hiszen a legtöbb hazai szereplő Közép-Európát tartja elsődleges piacának. Ráadásul a hazai hitelintézetek túlnyomó része nem küzd jövedelmezőségi problémákkal sem, tehát nagyon nehéz elképzelni, hogy jelentős bank a közeljövőben kivonuljon a magyarországi piacról.
A jelenlegi körülmények között viszont – mutat rá a szakember – valószínűleg nincs olyan hitelintézet a világon, amelyiket ne lehetne megtámadni. Jó példát szolgáltat erre az ABN Amro, amelyet az első tíz legnagyobb szereplő egyikeként – úgy néz ki – felvásárolják.
Fülöp András szerint a verseny várhatóan tovább fokozódik a hazai piacon, hiszen a növekedés lassulásával párhuzamosan a bankoknak egyre inkább egymástól kell átcsábítaniuk az ügyfeleket. A magyar bankpiac sajátossága – teszi hozzá –, hogy egy domináns szereplő mellett öt-hat nagy, közel azonos súlyú univerzális résztvevő igyekszik javítani a pozícióit. Ekkora konkurenciaharcból pedig nem kerülhet ki mindenki győztesen, tehát biztosan lesz olyan, amelyik hosszabb távon stratégiaváltásra, netán távozásra kényszerül.
A verseny erősödése az árak mérséklődésével is együtt járhat, ám amíg az árak csökkenek, a kockázatok nőnek a piacon. Ez természetes folyamatnak tekinthető, hiszen a verseny hatására tőlünk nyugatabbra is időről időre szűkülnek – ha nem is ugyanarról a szintről – a marzsok.
A szabályozási környezet változása – a Bázel II vagy a MiFID bevezetése – a nagy bankcsoportok leányainál nem lehet központilag megoldott kérdés, hiszen minden szabályozó hatóság országonként maga implementálja a követelményeket. Ennek a következménye például, hogy a HSBC a Bázel II bevezetése kapcsán 210 különböző szabályozó hatósággal áll kapcsolatban.
A Bázel II pozitív hozadéka ugyanakkor, hogy várhatóan 8-10 százalékkal kevesebb tőkére lesz szükségük a bankoknak, ezekkel a változásokkal elsősorban a lakossági, illetve a jelzálogbankok járnak majd jól, míg a befektetési bankok tőkeszükséglete növekszik. Várhatóan ezen átrendeződés is hatással lesz az elkövetkező M&A tranzakciók résztvevőire. VG
