Pécsi művészek Budapesten

Fiatal pécsi művészek budapesti bemutatkozására és a fővárosi piacon való megmérettetésére teremtett lehetőséget az Inda Galéria legutóbbi, Egy másik hely című kiállítása. Kilenc, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán nemrégiben diplomát szerzett alkotó munkáit választotta ki a kiállítás kurátora, Muladi Brigitta. A Király utcai Inda Galéria – bár nem egyedül teszi – élenjár a pályájukat éppen elkezdő művészek bemutatásában, elősegítve ezzel a fiataloknak a hazai és a nemzetközi művészeti életbe, valamint műkereskedelembe való integrálódását.

A nemrég zárult – és mind a kiállítók, mind a galéria szempontjából sikeresnek nevezhető – tárlat azért volt különösen fontos, mert a szakma figyelme főként a Képzőművészeti Egyetemen végzettekre, a Budapesten alkotó, kiállító művészekre irányul. A pécsi festők és szobrászok így nagyon nehezen tudnak bekerülni a művészeti közéletbe és a műkereskedelembe.

Pécsen a tudományegyetem keretein belül, 1996-ban alakult meg a művészeti kar, ahol doktori programmal kiegészített képzőművészeti és zenei képzés folyik. A Vizuális Művészeti Intézet hallgatói és doktoranduszai rendszeresen kiállítják munkáikat pécsi galériákban, a város kulturális intézményeiben, kávézókban, illetve külföldi kiállításokon is részt vesznek.

Az oktatás szellemiségét alapvetően a hetvenes években működött Pécsi Műhely tagjai határozzák meg, hiszen ők – többek között Pinczehelyi Sándor, Ilona Keserü Ilona, Tolvaly Ernő – jelenleg a pécsi művészeti kar tanárai. Kísérleti fotóhasználat, egyfajta színes, könnyed absztrakció jellemezte és jellemzi az ő munkásságukat, és ezek a jellemvonások a hallgatók munkáiban is kimutathatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a volt pécsi diákok művei egyformák lennének, hiszen minden alkotó személyiség másképpen merít a közös szellemi forrásból. Az Inda Galériában kiállító kilenc művész által mutatott kép is meglehetősen színes, mind az anyaghasználatot, mind a technikát, mind pedig a tematikát tekintve. A kiállított anyag tartalmazott festményszerű fotót, fotószerű festményt, digitális nyomatot; életképet, portrét és absztrakt festményt is.

Piti Zsuzsanna festményei tekinthetők a különböző textúrájú anyagokkal való kísérletezésnek, és felfedezhető bennük a Pécsi Műhely azon sajátossága, hogy olyan tárgyakat helyez a középpontba, amelyek általában a festmény egészét tekintve másodlagos szerepet játszva, a háttérben szoktak megjelenni. Szentgróti Dávid munkáin Ilona Keserü Ilona keveretlen színei köszönnek vissza, Vágner Mátyás munkásságában pedig – csakúgy, mint Pinczehelyi Sándor, Ficzek Ferenc életművében – a fénykép és a festmény egyformán hangsúlyos szerepet játszik. A kiállítók közül többen fordultak a portréfestészet hagyományához, többek között Sudár Péter is, akinek néhány alkotása a Nemzeti Galéria A festmény ideje című ez évi kiállításán is látható volt. A fiatal és az idősebb pécsi művészek közötti szoros kapcsolatot jelzi egyébként az is, hogy Pinczehelyi Sándor lelkesen gyűjti az ifjú generáció alkotásait.