BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezdődnek a jelentések, és...

Ma két nagy cégünk is bejelentkezett eredményével, de nem valószínű, hogy a mostani környezetben - amikor az árfolyamok attól függnek, hogy aznap bejelentenek-e valami subprime fiaskót vagy sem - erre nagyon megmozdulna bármi is – írja a Concorde.

A magyar befektetési ház elemzői szerint különösen igaz ez a Mol esetében, ahol az OMV is oda-odateszi magát árfolyamgerjesztés, vagy épp most lankasztás formájában.

Mindenesetre ma megint egy jó hangulatú napnak nézhetünk elébe a világban, bár lehet, hogy inkább csak arról van szó, hogy lassan már vagy egy hete nem jelentkezett semmi nagyobb szereplő, akinek subprime bánata van, pedig azért lesz még ilyen...

Próbálkozik elrugaszkodni a 28 000 forintos szintről a BUX, ami egyelőre jó jel, sőt, mintha az első ellenállással, a 28 500-al is megküzdene, bár a Mol súlyát nem lesz könnyű cipelnie.
Egyelőre csak épül a beszűkülés a BUMIX-ban, azonban az esetleges robbanás első jeleit (Fotex) már láthatja a közel ülő. A forint pedig erősödik tovább, nagyon úgy látszik, hogy megint vehetünk majd 245-ön eurót, hogy aztán a következő gyengülő hullámban megint megszabaduljunk tőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.