Az Egyesült Államokban a november 15-én záruló pénzügyi évvel dolgozó pénzügyi szolgáltatóknak ettől a dátumtól, a december 31-én záró alapoknak január 1-jétől kell alkalmazniuk egy új számviteli szabványt, az úgynevezett 157-es szabályt, amely az eszközértékelési gyakorlattal kapcsolatban ír elő jelentős újításokat.
Az új szabály miatt a következmények beláthatatlanok is lehetnek – figyelmeztet a készülő változások hatásaira a Concorde Értékpapír Zrt.
A változásoknak két fő eleme van. Egyfelől a bankoknak, alapkezelőknek a jövőben három csoportba (Level 1, 2, 3) kell sorolniuk a birtokukban lévő eszközöket. A legkönnyebben értékelhető eszközöket – tehát jellemzően azokat, amelyekkel folyamatosan kereskednek aktívnak mondható piacokon – sorolják a Level 1 kategóriába, a kevésbé likvidek kerülnek a Level 2-be.
A legérdekesebb, a Level 3-as kategóriát pedig azok a termékek jelentik, amelyekről – kellő likviditás híján – nincsenek valós idejű piaci adatok.
A 157-es szabály másik fontos újítása a fokozott nyilvánosság követelménye – mutat rá a hazai brókerház. A pénzügyi szolgáltatóknak jelentéseikkel egyidejűleg be kell számolniuk – a fenti tagolásban – az eszközök értékelésével kapcsolatos összes releváns részletről, és természetesen meg kell jeleníteniük a könyveikben lévő instrumentumokon a bázisidőszakhoz, illetve az előző megfigyelési ponthoz képest keletkezett nyereséget vagy veszteséget. A subprime válság kellős közepén természetesen a legkockázatosabb, Level 3-as kategóriájú eszközök állnak az érdeklődés homlokterében. A Concorde magyarázata szerint ezek jelentékeny hányadát a másodlagos jelzáloghitelek összecsomagolásával létrehozott konstrukciók teszik ki, amelyek a mögöttük álló rossz hitelek tömeges bedőlésének a lehetősége miatt erősen ki vannak téve a váratlan leírás veszélyének.
Az amerikai bankok egy része már nyilvánosságra hozta, hogy mekkora összegre értékeli az általa Level 3-ba sorolt eszközöket. A határidő egyébiránt a legtöbbjük esetében a 2008-as pénzügyi év első negyedét záró jelentési időszak.
A közzétett adatok első olvasatra is elrémisztőek. A legtöbb nagy amerikai befektetési bank a saját tőkéjét bőven meghaladó szintre értékelte fel a Level 3-as kategóriájú eszközöket; a legaggasztóbb képet a Morgan Stanley adatai mutatják, amelyek alapján a legkockázatosabb eszközök a saját tőke több mint 2,5-szeresét teszik ki. A Concorde szerint mindezt ráadásul annak fényében kell értelmezni, hogy a bankok nyilvánvalóan abban érdekeltek, hogy eszközeik minél kisebb részét sorolják a legveszélyesebb kategó-riába.
Éppen a beláthatatlan következmények miatt a magyar brókerház szakemberei szerint szinte biztosra vehető, hogy a kibontakozó katasztrófát a kormányzat szükség esetén adminisztratív eszközökkel is megelőzi. A direkt állami beavatkozás elkerülésének kísérleteként tekinthetünk a néhány hete az amerikai pénzügyminisztérium által indukált, nagybankok által elindított M-LEC kezdeményezésre is, amelynek lényege – amint arról annak idején beszámoltunk – az volt, hogy a világ legnagyobb bankjai hozzanak létre egy 80-100 milliárd dolláros alapot, amelyen keresztül beindítanák az eszközalapú rövid lejáratú vállalati kötvények befagyott piacát. Az állami beavatkozás tehát bizonyos, a kérdés csak az, hogy a kormányzat leállítja-e a bombák időzítőszerkezetét, vagy megvárja az első igazi robbanásokat – teszi fel a kérdést a Concorde. VG
Az elemzők szerint a piacon ismét nő annak az esélye, hogy a Fed következő kamatmeghatározó ülésén csökkenti az irányadó rátát.
Az elemzők szerint a piacon ismét nő annak az esélye, hogy a Fed következő kamatmeghatározó ülésén csökkenti az irányadó rátát.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.