Hatalmasat bukott a bankpiac az idei első fél évben a jelzálogpiaci válságon. Globálisan 1827 milliárd dollárral esett a bankrendszer piaci kapitalizációja 2007 végéhez képest. Az akkor még 8,2 ezer milliárdos érték június végére 6,5 ezer milliárdra zuhant a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb, a Világgazdasághoz eljutatott elemzése szerint. A számokból kiderül, hogy a válság már tavaly is éreztette a hatását, hiszen akkor a korábban dinamikus növekedés megtorpant, s csak 2,4 százalékkal gyarapodott a kapitalizáció. Az is jól látszik, hogy míg a múlt év első felében nőtt a bankrendszer tőzsdei értéke, addig a másodikban már lefelé mozdult a mutató. Így az idén fél évkor a bankrendszer értéke már csak a 2005. végi 6,2 ezer milliárd dollárhoz állt közel, vagyis két esztendő növekedése veszett kárba a pénzügyi válság miatt.
Jelentősen átalakította a bankok rangsorát az árfolyamzuhanás. A világ első öt hitelintézetéből három már kínai érdekeltségű. A legnagyobb továbbra is a kínai ICBC, a második a China Construction Bank, a harmadik a londoni központú HSBC, a negyedik ismét egy távol-keleti pénzintézet, a Bank of China, az ötödik pedig a JPMorgan Chase. Az első négy tartja a pozícióit tavaly év vége óta, a JPMorgan azonban két helyet javított június végére. Ma az egykor legnagyobb Citigroup már éppen csak belefér a top 10-be, a 9. helyét azonban két európai bank (az UniCredit és a BNP Paribas), valamint a Wells Fargo is veszélyezteti.
A válság méreteit jól érzékelteti a teljes részvényesi megtérülés is (Total Shareholder Return – TSR – a részvényárfolyamok változásából és az abban az időszakban fizetett osztalékból számított mutató). Ez a bankrendszerben 2003–06 között mindig magasabb volt, mint a többi iparág átlaga, ám 2007-ben már visszaesett 1,7 százalékra. Az idei első fél évben azonban a bankrendszer vesztesége volt az, amely felülmúlta az összes többi iparág átlagát. A TSR példátlan mélységben, 24,4 százalékos mínuszban állt az időszak végén.
A legnagyobb veszteséget persze a jelzálogbankok részvényesei könyvelhették el, a TSR-mutató ebben a szegmensben mínusz 47,8 százalék volt.
Bár a válság az egész világ bankrendszerét érintette, természetesen az egyik legnagyobb bukás az észak-amerikai hitelintézetekhez kapcsolódott, féléves TSR-mutatójuk mínusz 27,5 százalék volt. Igaz, a BRIC országokban (Brazília, Oroszország, India, Kína) még ennél is nagyobb volt a mélyrepülés (–28,3 százalék), míg a nyugat-európai bankok részvényesei átlagosan 25,8-es deficitet szenvedtek el.
Országokra bontva az első fél évben a svájci bankok részvényeseinek kellett lenyelniük a legnagyobb – 37,9 százalékos – veszteséget. Csak a hatodik a sorban az USA bankrendszere: igaz, ott a zuhanás már tavaly is masszív volt, éppúgy mint Svájcban. VG
Az FHB 2007. végi mintegy 107 milliárdos értéke június 30-ra 66 milliárd forintra csökkent. A tavalyi – a válság kitörése előtti – árfolyamcsúccsal, a 2337 forintos kurzussal számolva a kapitalizáció még 136 milliárd forint volt.
Az OTP Bank június végi 1890 milliárdos kapitalizációja 2007 végén még megközelítőleg 2460 milliárd volt, míg a múlt évi 10 939 forintos árfolyamcsúcson 3060 milliárdot ért a bank.
Az FHB 2007. végi mintegy 107 milliárdos értéke június 30-ra 66 milliárd forintra csökkent. A tavalyi – a válság kitörése előtti – árfolyamcsúccsal, a 2337 forintos kurzussal számolva a kapitalizáció még 136 milliárd forint volt.
Az OTP Bank június végi 1890 milliárdos kapitalizációja 2007 végén még megközelítőleg 2460 milliárd volt, míg a múlt évi 10 939 forintos árfolyamcsúcson 3060 milliárdot ért a bank.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.