BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új kínai autómárka jelent meg a semmiből: eddig porszívókat gyártott, most megcsinálja a világ legerősebb kocsiját – már készül az európai gyára

A háztartási gépeiről híres kínai vállalat a Dreame autóipari törekvésekre készül. A kínai cég reményi szerint autógyártására az elérhető luxus lesz jellemző.

Nagyjából ezer mérnökből álló gárda tervei alapján állították össze azt az új elektromos hipersportautót, amivel a Ferrari, Lamborghini, McLaren és a Bugatti ligájában versenyezhetnek — írta meg a Totalcar.

autó,kína,autópiac
A háztartási gépeiről híres kínai cég autógyártásba fog / Forrás: Dreame

A Bugattit veszi célkeresztbe az új innováció

A Dreame vezérigazgatója, Yu Hao a közösségi oldalán osztott meg először képet a tervezett sportautóról és bár egyelőre még csak egy számítógépes renderről van szó, az autó egy az egyben hozza az előző csúcs-Bugattit. Hasonlóak 

  • a C-alakú légbeömlők,
  • a lapos de széles kupola-forma,
  • a középmotoros elrendezéshez szükséges sziluett,
  • a hátsó lámpa,
  • az első fényszórók,
  • a rövid motorháztető,
  • de még a klasszikus, közel száz éve létező hűtőmaszk is. 

A hasonlóság egyértelmű és valószínűleg előbb vagy utóbb feltűnik a hasonlóság másoknak is. Bár a kínaiaknak nem ez lenne az első másolási botránya, valószínűleg megvan a forgatókönyvük ilyen esetekre.

Német gyártás, kínai innováció

Mindenesetre a Dreame cégvezetői telephelyeket vásároltak Németországban, ahol autóiparon túlmenően a háztartási gépek intelligens gyártási bázisának helyszíneit is értékelték. Az európai központ célja, hogy magas színvonalú, lokalizált gyártást, megfelelő szállítást, valamint a tömeggyártás tanúsításának és a Dreame növekvő háztartási gépek portfóliójának piaci igényeire való reagálóképességének javítását biztosítsa.

A csapat értékelése a gyártási kapacitás tervezésére, a minőségbiztosítási rendszerekre, az ellátási lánc integrációjára és a fenntartható gyártási képességekre összpontosult — értesült a carnewschina.

A mai divatnak megfelelő elvek alapján született az autó, így vannak benne nagy táblagépek és színváltós LED-fények is. Ez valószínűleg egy kicsit még változni fog a gyártásérett kivitelben, de hamarosan egy kész koncepciót is mutatnak majd az év végén esedékes Consumer Electronics Shown (CES). A kész autót a Dreame majd csak 2027-re ígéri.

Brutális kínai felfedezés, ez felforgatja az egész világot – olyan akkumulátor jön, ami ötperces töltéssel több ezer kilométernyi hatótávot tud

Kínai autók az európai piacon

Jól mutatja a vállalat terjeszkedésre és autógyártásra vonatkozó ambícióit, hogy már most helyet keresnek leendő üzemüknek Németországban, azon belül is állítólag a berlini Tesla Gigafactory környékén. 

Emellett partneri együttműködést kötnének Franciaország egyik legnagyobb bankjával, a BNP Paribasszal is, így terjeszkedve a nemzetközi piacokon. 

Ezzel együtt a Dreame mögött már most erős pénzügyi háttér van a a sikeresen működtetett háztartási kisgép-piac miatt, illetve a Xiaomi támogatását is élvezik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.