MÁV biztosító: lezárult a pályázat, senkinek nem kell az állomány
Az ügy következő, és vélhetően utolsó fejezete az egyesület jövő csütörtöki közgyűlése lesz, ahol ismét pótdíjbefizetésről kell majd szavazniuk a tagoknak. Ez 20-30 ezer forint lehet, a pontos számot a helyszínen ismerteti a felügyeleti biztos.
Ha a tagok megszavazzák a pótdíjbefizetést, úgy az egyesület megfelelő likviditási helyzettel december végéig tovább működik, és tudja fedezni az addig beköveztező károkat.
Ha nem, az egyesület azonnali hatállyal megszűnik, a PSZÁF visszavonja működési engedélyét, a tagoknak pedig 30 napjuk lesz arra, hogy átszerződjenek egy másik biztosítóhoz. Ha azonban ezalatt a 30 nap alatt annyi kár keletkezik, amennyit az egyesület jelenleg rendelkezésére álló tartalékából nem tud fedezni, úgy az ügyfeleknek ezalatt az idő alatt arányosan kell majd helyt állniuk káraikért.
A PSZÁF a pótdíjbefizetés lehetőségét preferálja, és javasolja az ügyfeleknek - mondta Varga Csaba, ugyanis számításaik szerint ezzel a tagok jobban járnak, mintha az utolsó negyedéves díjaikat egy másik biztosítónál kellene befizetniük.


