BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Banksegélytől esik a dollár

A múlt hét végi tőzsderali ugyan hétfőre lecsengett, a szakemberek szerint azonban az Egyesült Államok 700 milliárd dolláros banksegélye és a pénzpiaci alapok garantálására elkülönített 400 milliárd dollár hatása még sokáig érezhető marad a különböző piacokon. Már a múlt héten gyengülni kezdett a dollár árfolyama a többi devizához képest, a gigantikus segélycsomag híre pedig méginkább megrántotta a zöldhasú kurzusát. Az amerikai deviza árfolyama az euróhoz képest tegnap az 1,46-os szint fölé emelkedett, és a fizetőeszköz erősségét hatféle nemzetközi valutával szemben mérő index is a néhány nappal ezelőtti 80-ról 77 pontra süllyedt.

A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint nincs ebben semmi meglepő: a válságkezelő intézkedés hatására ugyanis az USA nettó külső finanszírozási igénye emelkedhet, és ez a dollárkínálat növekedéséhez vezethet – mutattak rá az OTP Bank elemzői. Emellett a kockázati felárak is nőhetnek, ami szintén a zöldhasú gyengülését eredményezheti. A folyamat a következő hetekben sem szakad meg. „Akár az 1,5-es szintig is gyengülhet a dollár az euróval szemben” – mondta Kovács Karád, a Cashline elemzője.

Az amerikai deviza hanyatlása rendszerint együtt jár a kőolaj árának emelkedésével. A múlt hét végén az amerikai benchmarknak számító WTI típusú nyersolaj hordónkénti ára ismét 100 dollár fölé emelkedett, s az energiahordozó drágulása tegnap sem állt meg: lapzártánkkor a WTI-vel hordónként 106, a brenttel 103 dolláros áron kereskedtek, ez bő háromdolláros áremelkedés péntek óta. További drágulást hozhat, hogy több nagy tőzsdén korlátozni kezdték a shortolást egyes – főleg pénzügyi – részvényekre, ez pedig a kockázatkedvelő spekulánsokat az árupiacokra űzheti.

A segélycsomag hatását a részvénypiacokra egyelőre csak óvatosan találgatják a szakértők. „A bizonytalanság most még a szokásosnál is nagyobb” – mondja Herczenik Ákos, a Raiffeisen elemzője. Az USA a pénzügyi szektorba ugyan belepumpált már több mint ezer milliárd dollárt, és a pénzügyi részvények esését a következő hetekben e támogatás mellett a felfüggesztett shortolások is tompíthatják, aggasztó viszont, hogy a reálgazdasághoz még mindig nem nyúlt a kormány. A gazdaság lassulása miatt viszont a többi iparágban is profitcsökkenésre lehet számítani, így Herczenik középtávon peszszimista a részvényindexek alakulásával kapcsolatban.

A pénteki eufória egyébként hétfőre elillant a tőzsdékről. Az amerikai piacok már mínuszban nyitottak, és az európai részvényindexek is bukásra álltak lapzártánkkor. A budapesti tőzsdeindex, a BUX egy százalékkal, 18 860,65 pontig süllyedt. A nap egyik nagy vesztese a pénteken 15 százalékot ralizó OTP lett, amelynek árfolyama csaknem 21 milliárd forintos forgalom mellett 4,28 százalékkal, 6700 forintig korrigált. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.