BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halasztott beruházások

Kora őszig úgy tűnt, az amerikai másodlagos jelzálogpiac összeomlása a vártnál kisebb mértékben érezteti hatását a hazai projektfinanszírozási szegmensben. Néhány hét alatt azonban sokat változott a világ képe, a globális pénzügyi krach számottevően kihatott a projektfinanszírozási piacra is, s ez alól hazánk sem vonhatja ki magát. Az önerőelvárás tovább nőtt, miközben a kamatok is emelkedtek. Egyesek elhalasztják a beruházásokat, míg a másik oldal sokkal agresszívebben és rugalmasabban áll majd hozzá a bank, illetve a lízingcég által meghatározott feltételekhez – latolgatja a várható fejleményeket Dömötör Attila, az ING Leasing Hungary ügyvezető igazgatója. Bár mint hozzátette, nehéz megjósolni a trendeket, de a kivárás biztosan jellemző lesz a következő 3-6 hónapban, s az is valószínűnek látszik, hogy akinek most „mélyebb a zsebe” és nagyobb a türelme, biztosan pozitívan jön ki a helyzetből.

A forráshiány segíti a jó pozícióban lévő bankokat az új projektek megtalálásában és megvalósításában, s a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése is egyértelműen megjelent a piacon a finanszírozók részéről. A válságra a hitelezők a mérlegkockázat fokozott figyelembevételével reagálnak – hangsúlyozta Papp Krisztina, a Budapest Bank vállalati üzletágának szenior menedzsere a várható fejleményekkel kapcsolatban, éppen ezért valószínűsíthetően előnyt élveznek azok a bankok, amelyek a már ismert ügyfelek által kezdeményezett projektek finanszírozását végzik. A Hypo Alpe-Adria Leasing cégcsoport üzletág-igazgatója, Tonkó Csaba meglátása szerint a kialakult magas forrásköltség csak lassan mérséklődik, mivel a likviditási helyzet normalizálódása esetén is, a reálgazdasági változások miatt a korábbiaknál magasabb kockázattal kell számolni. Az ingatlanfinanszírozás területén valószínűsíthető változások között említhető ugyanakkor a lízing mint biztonságosabb finanszírozási forma előtérbe kerülése is – tette hozzá Tonkó Csaba –, hiszen itt a finanszírozó a futamidő végéig tulajdonosa az ingatlannak, ezáltal jobb helyzetben van, mint a hitelező.

A globális válság tükrében milyen évnek ígérkezik 2009 a hazai projektfinanszírozási piacon? A Raiffeisen Banknál 2009-re vonatkozóan a logisztikai projektek még fokozottabb térnyerését és a szállodafejlesztések népszerűségének további fennmaradását várják. Emellett vélhetően az idei évhez képest is megszaporodnak a vissza nem térítendő állami, illetve EU-s támogatással megvalósítani tervezett projekthitel-kérelmek. Az elmúlt 2-3 évben tapasztalt irodafejlesztési boom a várakozások szerint érezhetően alábbhagy, míg a komplex, nagy alapterületre szánt többfunkciós ingatlanfejlesztések továbbra is napirenden maradnak. Igaz – jegyezték meg a Raiffeisen Banknál –, megvalósulásuk és sikerük a jelenlegi piaci körülmények között bizonytalan, ezért fokozottabb befektetői tőkeerőt kíván. Az ING Lízing is négy területre összpontosít a jövőben, így az iroda-, raktár-, retailüzletek, illetve a logisztika szegmensére – tette hozzá Dömötör Attila.

A lakóingatlan-fejlesztések terén a 2008-as tendenciák folytatódásával számolnak a Raiffeisen Banknál, azaz a kisebb, ütemezett, a helyszín, illetve minőség terén többletet kínáló fejlesztések, valamint a stabil pénzügyi háttérrel és komoly referenciákkal rendelkező fejlesztők térnyerésére. VG

A globális pénzügyi válság hatásai (projektfinanszírozási piac)

- Magasabb önerőelvárás

- Magasabb kamatszint

- Biztonságosabb finanszírozási konstrukciók, például a lízing térnyerése

- Fokozott állami szerepvállalás

- Magasabb kamatszint

- Biztonságosabb finanszírozási konstrukciók, például a lízing térnyerése

- Fokozott állami szerepvállalás-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.