BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztottak, szoroztak: gyenge kezdésre számítanak a mai kereskedésben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vezető európai tőzsdemutatók keddi kezdeti gyengülésére számítanak a szakértők.

A tőzsdemutatók hétfőn jelentős növekedéssel zártak, követve az ázsiai börzék és a Wall Street emelkedését azokra a várakozásokra, hogy világszerte újabb gazdaságélénkítő csomagokkal rukkolnak elő a kormányok.

Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni tőzsde irányadó FTSE100 indexe 34 pont gyengüléssel 4266 ponton, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 26 pont csökkenéssel 4689 ponton kezdhet kedden.

Hétfőn a FTSE 6,3 százalékkal erősödött, a DAX 8,1 százalékkal emelkedett.

A megfigyelők azonban rámutattak arra, hogy a már bejelentett gazdaságélénkítő intézkedések csak jövőre, esetleg 2010-ben éreztetik a hatásukat, ezért a vállalati eredmények további romlására lehet számítani a következő hónapokban. Emiatt pedig várhatóan még jelentősebben csökkenhetnek a részvényárak. Egy-egy kedvező bejelentés addig is erősítheti a tőzsdemutatókat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.