Pénz- és tőkepiac

Recesszió után depresszió? Válság-kilátások

A fejlett országok tőkepiacain a hosszú távú hozamok történelmi mélypontra süllyedtek, ez arra utalhat, hogy a befektetők a recesszió mellett a depresszió forgatókönyvét is elkezdték beárazni, tehát a reáljövedelem zsugorodását defláció, azaz az árszint csökkenése kísérheti.

Ez a reálhozamok eltűnésével járhat, ami 2009-ben felértékelheti a magas reálhozamot ígérő kötvénypiacokat, így a forintét is. A mélyülésével együtt a fejlett országok tőkepiacain a hosszú lejáratú euró- és dollárhozamok történelmi mélységbe süllyedtek – írja elemzésében Botos Balázs, a Zsigmond Király Főiskola egyetemi docense.

A tízéves lejáratú amerikai állampapírhozamok 3 százalék alatt, a német állampapírhozamok pedig e szint közelében cserélnek gazdát jelenleg. A jegybankok az ősz folyamán 2 százalékos szintre, illetve az amerikai esetében ez alá csökkentették az irányadó kamatokat, az Európai Központi Banktól pedig azt várja a piaci árazás, hogy rövidesen e szintre mérsékli az irányadó kamatrátát.

A hosszú lejáratú hozamok mélyrepülése azt az üzenetet is hordozza, hogy a tőkepiacon egy elhúzódó recesszióra számíthatunk, illetve megnőtt a kockázata a deflációnak, azaz az árszint csökkenésének is. Egy defláció-recesszió párosítás, azaz a depresszió pedig azt jelentené, hogy a fejlett országokban a nemzeti jövedelem nemcsak reálértéken, de nominálisan is csökkenhet 2009-ben.

A deflációs spirál veszélye viszont a nominális jövedelmek tartós zsugorodásában rejlik, hiszen ez a befektetések várható hozamát negatívba fordítaná. Negatív megtérülési ráta mellett a befektetések helyett a készpénz tartása válik vonzóvá, azaz megfordul a hagyományos befektetési vonzerő, és az óvatosság mellett a racionalitás is arra ösztönözné a megtakarítókat, hogy szabaduljanak meg a reálkamatot nem tartalmazó befektetéseiktől.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

depresszió hozam defláció Zsigmond Király Főiskola állampapír recesszió kamat megtérülés
Kapcsolódó cikkek