BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elégedett az Allianz a kötelező kampánnyal

A tavalyi kötelező kampányt pozitív szaldóval, 130 ezer megszerzett, és megtartott ügyféllel zárta a piacvezető Allianz. Ebből 120 ezer új ügyfél volt, 10 ezren pedig újrakötötték korábbi biztosításukat.

Kálózdi Tamás, a társaság vezérigazgató-helyettese az eredményeket értékelve elmondta: ilyen sikeres kampányuk 5-6 éve nem volt, ez ráadásul számukra nem is csak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), hanem ügyfélszerző kampány is volt. Minden kgfb biztosítás mellé eladtak ugyanis egy másik banki, vagy biztosítási terméket, illetve szolgáltatást - mondta Kálózni.

A keresztértékesítési lehetőségeket sikeresen kiaknázó Allianz egyedül a flotta szegmensben vesztett piacot, ezt azonban nem veszteségként éli meg a biztosító, hanem felelős üzletpolitikai döntése eredményeként. Kisbenedek Péter, s táraság első embere az évnyitó sajtótájékoztatón elmondta: ebben a szegmensben még mindig hihetetlenül alulárazott a piac, ők viszont ebbe az őrült, irreális árversenybe többet nem mennek bele.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.