A fejlett országok kormányközi agytrösztjeként működő szervezet tegnap közzétett ajánlásaiban azt kérte a költségvetési expanzióval gazdaságukat talpra állítani próbáló kormányoktól, hogy intézkedéseik ideiglenesek, célzottak és jól időzítettek legyenek.
„A rövid távon ható intézkedések ne ássák alá a gazdaság hosszú távú dinamizmusát” – figyelmeztetett Angel Gurría, a szervezet főtitkára. Mint ismert, a német élénkítő csomagot sok kritika érte megkésettsége miatt, a britet pedig azért, mert az áfát csökkenti, így nem fokuszál, sokak szerint túl széles területen próbál hatni.
Az OECD novemberben kiadott s tegnap megerősített előrejelzése szerint az idén az eurózóna GDP-je az élénkítő intézkedések dacára is 0,6 százalékkal fog visszaesni.
A január óta (Szlovákia felvételével) már 16 országot számláló zóna gazdasága már a tavalyi második és harmadik negyedévben zsugorodott.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható