BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Lehman kiesése után új befektetőt keresnek Járaiék

Új befektető után néz a CIG Közép-európai Biztosító, miután a Lehman Brothers kiesett a társaság érdekeltségi köréből – jelentette be Járai Zsigmond, a biztosító felügyelőbizottságának elnöke.

A CIG vezetői korábban még azt mondták, hogy az amerikai befektetési bank csődje annak ellenére sem befolyásolja működésüket, hogy annak 6 százalékos részesedése van a társaságban. A Lehman Brothers csoport egyik tagja, az LB UK RE Holdings Ltd. a CIG egyik alapító tagjaként tavaly egymillió dollárral szállt be a vállalkozásba, és a tervek szerint a további tőkeemelésekből is kivette volna a részét.

A biztosító az alapítása óta már kétszer emelte a tőkéjét: először a duplájára, 3,3 milliárd forintra, majd novemberben további 4 milliárd forintot tett rá. Hasonló mértékű bővítésre azonban az idén is szükség lesz, hiszen a biztosító tavalyi díjbevétele meghaladta a 4,2 milliárd forintot. Ez pedig a menedzsment várakozásait haladta meg – mondta el évértékelő sajtótájékoztatójukon Horváth Béla elnök-vezérigazgató.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.