BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők a mai mélyrepülés és árfolyamhullámzás okairól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A makrogazdasági kilátások és a forint körüli bizonytalanság miatt a befektetők elkezdték csökkenteni a magyar piacon a kitettségüket: ez látszik meg a részvénymutatói mélyrepülésében, de a hazai deviza árfolyamhullámzásában, sőt az államkötvény piacon is – mondják az elemzők.

Vágó Attila, a Concorde szakértője úgy kalkulál, hogy most egyre vonzóbbá válik az OTP vételi lehetősége, ugyanis a bankpapír a legpesszimistább forgatókönyvvel számolt célárfolyam (2200 forint) alá került: egészen 1783 forintig süllyedt ma a jegyzés, este 1810 forinton zárt.

Érződik az eladói hullám az egész régióban, de ma leginkább a magyar kitettség csökkentéséről dönthettek a befektetők, emiatt nálunk esett legjobban az árfolyam, ráadásul ez a defenzív papírokra is átgyűrűzött – mondja Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank részvényelemzője (erre utal, hogy a régióban legnagyobb kitettséggel rendelkező osztrák hitelintézetek egy-két százalékos pluszban mozogtak). Herczcenik szerint a Kelet Európát sújtó általános kiábrándultságon túl – amire leginkább a bankszektor érzékeny – a hazai piacon erőteljes likvidálás vette kezdetét, emiatt zuhant ilyen mélyre az árfolyamszint akár a Magyar Telekom akár a gyógyszeripar esetében is (mindkét papír ma 5-10 százalékos mínuszban zárt).

Herczenik szerint nagyrészt nem cégspecifikus fundamentális okok állnak a háttérben – bár az igaz, hogy a forint esetleges további gyengülése – fundamentálisan is érintené a hazai vállalatokat. Megjósolhatatlan mikor, hol és meddig likvidálnak a befektetők.

Vágó Attila szerint is a forintárfolyam összedőlése okozhat fundamentális problémát. A részvényekre nehezedő nyomásért felelős az állampapír piaci szétesés – mondja Vágó. Ma 10 éves rekord magasra emelkedett néhány kötvény esetében a hozamszint, ez pedig a részvénypiacon elvárt hozamokat is hajtja, ami az árfolyam zuhanásában jelenik meg. Például a három éves lejáratú kötvények hozama 13,55 százalékra emelkedett, és az ÁKK múlt héten megkezdett aukciója - amelyet jövő pénteken akart folytatni – most felfüggesztésre került, sőt jövő csütörtökre visszavásárlást hirdetett meg az államadósság kezelő.

A történet ezen része már magyar specifikum – mondják az elemzők - hiába esik például a zloty árfolyama jobban a forintnál, a gazdasági félelem egyelőre kevésbé gyűrűzött be a lengyel kötvénypiacra. A zloty mindenesetre a legrosszabbul teljesítő feltörekvő deviza, csak az idén 14 százalékot gyengült. A Merrill Lynch előrejelzése szerint a következő hat hónapban folytatja a mélyrepülését, és 5,05-ös szintig emelkedhet az árfolyama.

Az elemzést készítő Benoit Anne prognózisa szerint ez idő tájt az euró a 330 forintos szintet éri majd el, míg a cseh korona 29,25-ig gyengülhet a közös pénzzel szemben. A londoni szakértő az év végére várja a régiós devizák stabilizálódását: a zloty 4,65-re, a forint 290-es szintre, míg a cseh korona 28,6-ra kapaszkodhat vissza az euró ellenében.

Ma egyébként valamelyest erősödtek a régiós fizetőeszközök, amelynek a legnagyobb, 2,5 százalékos lökést a cseh jegybank helyettes-elnökének, Miroslav Singernek a szóbeli intervenciója adta. A bankvezér egy lapinterjúban elárulta, hogy véget ért a kamatvágási ciklus Csehországban, és a következő ülésen az emelésről tárgyalhatnak a monetáris döntéshozók: „a jelenlegi árfolyamszinten szóba sem jöhet a kamatvágás, a kérdés az, hogy emeljünk-e és mennyivel.”- mondta az E15 gazdasági lapnak. Szintén szóban igyekezett a forintot erősíteni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: aki arra kérte a jegybanki döntéshozókat, hogy ne a konvencionális eszközzel próbálják megakadályozni a magyar fizetőeszköz árfolyamesését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.