BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedett a BUX, az OTP továbbra is 2000 alatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,92 pontos, 2,87 százalékos emelkedéssel, 10 650,32 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A varsói tőzsde WIG20 indexe 5,10 százalékkal 1405,94 pontra emelkedett csütörtökön.

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta, hogy a magyar tőzsde a közel 3 százalékos erősödésével is sereghajtónak számított a régióban, a lengyel és az orosz tőzsde például 5 százalék körüli mértékben emelkedett.

A papírok közül kiemelte az OTP-t, véleménye szerint elfogyni látszott az a nagy tétel, amelyet egy külföldi befektetési alap "borított a piacra" az elmúlt napokban, így a bankpapír árfolyama korrigálni próbált. Napközben sikerült is 7,5 százalékot erősödnie, azonban zárásra nullára csökkent a nyeresége. Az elemző megjegyezte, hogy a napon belüli árfolyammozgást kihasználó spekulánsok jól járhattak. Úgy vélte, amennyiben az OTP tartani tudja az 1760 forint fölötti árfolyamot, úgy reménykedni lehet, hogy legalább 2000 forintig visszakorrigál a papír.

A Magyar Telekom viszonylag nagy forgalmát az elemző azzal magyarázta, hogy az osztalékhozam-számítás alapján 520-530 forint között jó vételnek számított a papír, ezért "fűtötte a befektetők fantáziáját".

A Mol 440 forinttal, 5,10 százalékkal 9 070 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára nem változott, 1810 forintot értek záráskor, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 3,24 százalékkal 542 forintra nőtt, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 575 forinttal, 2,26 százalékkal 26 000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 880,5 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 126,6 millió forintos forgalom mellett 450 forinttal, 4,27 százalékkal 11 000 forintra drágult.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1367,99 ponton zárt csütörtökön, ez 31,92 pontos, 2,39 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.