BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Barcza György: Tartós maradhat a forint erősödése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kisebb-nagyobb ingadozásokkal tartós maradhat az euró 270 forint körüli árfolyama – állítja Barcza György a K&H makroelemzője.

Az elemző a forint erősödését alapvetően két tényezőre vezeti vissza.

 

Az első, hogy márciustól tapasztalhatóak a globális fellendülés jelei. A második, hogy a Bajnai-csomag intézkedéseinek végrehajtása után az ország külső egyensúlya javult. Ennek a két tényezőnek az eredőjeként erősödött a forint az elmúlt pár hónapban.

 

Az erősödés a régiós valuták mindegyikére igaz volt. Ahol nem volt megszorítás – például Lengyelországban valamint Csehországban – ott az erősödés kisebb volt. „A forint a régión belül a legjobban teljesítő deviza volt” – tette hozzá Barcza.


A forint látványos erősödését követően a jegybank újabb meglepetésszerű kamatváltoztatást hajtott végre. Ez valószínűleg nem segíti a monetáris politika kiszámíthatóságát, de meglehet, hogy a külső egyensúly gyors javulása esetén ezúttal az árfolyam erősödése irányába ható erők megfékezése okoz majd fejtörést a gazdaságpolitikának - írja Barcza György lapunkban holnap megjelenő jegyzetében.

 

Egy amerikai dollárért 190,11, egy svájci frankért 176,22, egy euróért pedig 268,84 forintot adtak nem sokkal öt óra után a bankközi devizapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.