Jelentős hátszelet adhat a kis- és közepes vállalkozások (kkv) lízingfinanszírozásához a közteher-viselési törvény hatálybalépése, e szerint ugyanis a visszlízing – igaz, csak átmenetileg, legfeljebb két évig – illetékmentes lesz, vagyis eltűnik az eddigi szabályozás szerint fizetendő, bruttó vételárra vetített 12 százalékos illeték. (Az Országgyűlés még június végén fogadta el a jövő év januárjában életbe lépő új adótörvényt, amely megszünteti a lízingfinanszírozás diszkriminációját a banki hitelekkel szemben.)
Az illetékfizetés korábban sokakat riasztott el az ilyen típusú kölcsönök igénylésétől, ráadásul a konstrukciók kalkulálását is nehézkesebbé tette – mondja Király György, a Hypo Alpe-Adria Leasing ingatlanfinanszírozási üzletágának igazgatója. A szakember szerint csak a piac helyreállását követően indíthat el látványosabb mozgást az új szabályozás, de a visszlízing illetékmentessége mindenképpen javíthatja a kkv-k túlélési esélyeit a válságban.
Az ingatlanvisszlízing iránt már a válság kirobbanása előtt is érdeklődtek a vállalkozások, de a jelentős illetékteher sokakat visszariasztott. A törvény hatálybalépése után jelentősen megnőhet a kereslet, még akkor is, ha egyébként helyreáll a piacon a hitelintézetek likviditása. Az eddig szinte kizárólag hitellel megoldható finanszírozások átkerülhetnek lízingkonstrukcióba, és ez a finanszírozóknak is lényegesen nagyobb biztonságot jelent – véli Király György. A gyakorlatban ahhoz, hogy egy társaság élhessen az illetékmentesség lehetőségével, fel kell mérnie az adott ingatlan valós piaci értékét, át kell gondolnia a finanszírozás összegét, illetve futamidejét. Két év nem túl hosszú idő, pláne nem ingatlanfinanszírozás esetén, de ez az időtartam elég lehet a működés finanszírozási feltételeinek stabilizálásához, így az illetékmentes forráslehetőség komoly muníciót jelenthet a kisvállalati szektornak. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.