Megszólalt az MNV a Belügyminisztérium óriási épületének sorsáról – ezért adták el
Lezárult a Belügyminisztérium V. kerületi, Nádor utcai épületegyüttesének értékesítése – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.)

A minisztérium három ingatlana – a Nádor utca 2. és 4., valamint a József Attila utca 2. szám alatt található épületek – árverésére a Magyar Állam Elektronikus Aukciós Rendszerében került sor.
Az árverés során egy érvényes ajánlat érkezett, bruttó 50,8 milliárd forint értékben, amelyet az Eagle Hills Hungary Zrt. tett.
Az árverés eredményét szeptember 25-én hirdették ki, ezt követően az MNV Zrt. megkötötte az adásvételi szerződést a nyertes ajánlattevővel.
A közlemény szerint az értékesítés jogszerűen, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlott le, és
nem merült fel sem jogi, sem vagyongazdálkodási akadály.
Az MNV Zrt. hangsúlyozta, hogy a folyamat teljes mértékben átlátható volt, és minden, ezzel ellentétes híresztelés valótlan.
A bejelentés azután érkezett, hogy a sajtóban megjelent: felkerült az MNV Zrt. szerződései közé a minisztérium palotájának adásvételi szerződése.
A három műemlék házból álló tömb szeptember 17-i árverésen, egyetlen jelentkezőként a 12,7 milliárd forintos biztosítékot már letevő Eagle Hills jelentkezett.
Az egyesült arab emírségekbeli cég korábban a Rákosrendezőre tervezett beruházást valósította volna meg, de a főváros tulajdonában álló Budapesti Közművek jelezte, hogy elővásárlásai jogával élve a saját elképzelését valósítaná meg, így a Mini-Dubaj projekt meghiúsult.
Az MNV közölte, hogy a kormány döntése alapján az állami szervezeteket energiahatékony, korszerű épületekbe költöztetik, a felszabaduló, régi irodai funkcióra kevésbé alkalmas ingatlanokat pedig értékesítik.
Az adásvételi szerződés az MNV Zrt. honlapján elérhető, az információszabadságról szóló törvény előírásainak megfelelően.


