Pénz- és tőkepiac

Drága is lehet az ingyenes bankszámla - folyószámla-körkép

Nem árt gondosan átböngészni a havi díj nélküli lakossági folyószámla-konstrukciók kondíciós listáit, hiszen egyetlen feltétel nem teljesítése is komoly kiadással járhat a költségein spórolni kívánó ügyfélnek. Az ilyen jellegű termékeket ráadásul nem felebaráti szeretetből kínálják a bankok, hiszen leginkább a magas jövedelmű ügyfeleknek kedveznek velük.

A számlavetetési díj nélküli folyószámlák sorát a Citibank nyitotta meg tavaly márciusban, a „Nulla forintos” névre keresztelt konstrukciójával, és nem is minden eredmény nélkül, hiszen az azt használó ügyfelek száma – Batara Sianturi vezérigazgató korábbi nyilatkozata szerint – meghaladja a húszezret.

A nulla forintos számlavezetési díjnak ugyanakkor a Citinél is ára van: a TOP névre keresztelt változatnál a díjmenteség feltétele legalább havi 150 ezer forintos havi jóváírás, ennek hiányában az ügyfélnek az adott hónapban 3500 forintos számlavezetési díjjal kell kalkulálnia.

A konkurens, szintén ingyenes számlavezetést kínáló szolgáltatók szaporodásával ugyanakkor a Citibank a közelmúltban tovább csiszolt a konstrukción, hiszen a jegybanki alapkamatot követő, magas látra szóló kamatot is kínál a terméken belül. A jelenleg 5,5 százalékos látra szóló kamatra viszont csak azok a kliensek számíthatnak, akiknek a napi egyenlege folyamatosan eléri a 300 ezer forintot, és TakarékPlus számlát igényelnek, amelyre a 300 ezer forintot meghaladó egyenlegrészt átvezettetik.

A Citi most nyereményjátékkal is igyekszik fenntartani az érdeklődést a lakosági folyószámla-konstrukciói iránt: ha az ügyfél Nulla forintos, vagy egyéb számlát nyit szeptember 10-ig, és a legpontosabban megtippeli a monzai F1-futam leggyorsabb versenykörét, akkor egy Fiat 500-assal lesz gazdagabb. (A részvétel további feltétele viszont, hogy a játék időszakában legalább 100 ezer forint érkezzen a számlára.) A Citibankon kívül jelenleg öt szolgáltató kínál ingyenes számlavezetést lakossági ügyfeleinek, hasonló elven és megkötésekkel.

Az Erste Bank egyszerre több vasat is tart a tűzben: az aktív bankhasználatot kedvelő kliensekre méretezett Szorgos számla tulajdonosainak például abban az esetben nem kell számlavezetési díjra számítaniuk, ha havonta három csoportos beszedési megbízást és ugyanennyi netbankos átutalást indítanak. Ha mindez megvan, akkor havi egy ingyenes ATM-készpénzfelvét is is jár az ügyfélnek.

A megtakarítási számlaként funkcionáló Komfort Takarékszámla vezetése szintén díjmentes: emellett az Erste Online csomagnál is elérhető a díjmentesség, ám ehhez legalább hárommillió forintot kell tartania a számlán a kilensnek.

Az FHB Optimum számlacsomagjánál egyetlen megkötésre kell figyelni az ügyfélnek: arra, hogy minden hónapban legalább 180 ezer forint külső jóváírás érkezzen a számlára, ám cserébe minden átutalást - a külső, devizában történő tranzakciók, illetve a VIBER utalások kivételével – díjmentesen intézhet az ügyfél az ingyenes számlavezetésen felül. Ha viszont egy adott hónapban nem érkezik meg az előírt utalás, akkor a kliensnek arra az időszakra 3750 forintos számlavezetési díjjal kell kalkulálnia. A K&H Zéró néven futó konstrukciójánál havi 150 ezer forint jóváírás a díjmentesség feltétele: ha ez nem teljesül, akkor viszont „mindössze” 599 forintos extra díjtétellel kell számolniuk az érintett ügyfeleknek.

A K&H is kínál emellett extra látra szóló kamatot, amely esetükben az MNB alapkamatnál 3,5 százalékkal alacsonyabb, tehát jelenleg 4,5 százalék.

Az AXA KamatHozó számlájánál 0,5 százalékkal alacsonyabb – most 7,5 százalékos – a kamat a jegybanki irányadó rátánál, amennyiben az egyenleg meghaladja a félmillió forintot. Szintén ingyenes számlavezetést tesz lehetővé az AXA VIP Betétszámla nevű terméke, amelynél 5 millió és 30 millió forint közötti megtakarítás elhelyezésekor most évi 13,25 százalékos kamatot is elérhet az ügyfél.

A CIB a 14-26 év közötti korosztálynak szóló CIBEZZ számlánál kínál ingyenes számlavezetést, és több díjmentes szolgáltatást. 

OTP Erste Folyószámla cibezz összehasonlítás FHB Optimum Axa kamathozó bankszámla Citi nullaforintos számla
Kapcsolódó cikkek