BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó pozícióból várja a kamatdöntést a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentősen erősödött a forint az euróval szemben hétfőn reggel, egy euró fél tízkor 268,70 forintot ért, míg a legutóbbi budapesti kereskedési napon, a múlt hét szerdán késő este 271,22 forint volt az árfolyama.

A magyar piac múlt hét csütörtök-pénteki zárva tartása idején a forint tovább erősödött a nemzetközi piacokon, ennek megfelelően erősen kezdett hétfőn reggel - mondták el a kereskedők.

Az eurót kora reggel 268 forint körül jegyezték, a nyitás után azonban erről a szintről kissé gyengült az árfolyam.

A hétfői nap legfőbb eseménye a monetáris tanács kamatdöntő ülése lesz. A piac 50 bázispontos kamatcsökkentésre számít, néhány elemző azonban ennél nagyobb mértékű csökkentést vár.

Ha ez utóbbi variáció valósul meg, az gyengítheti a forintot, hiszen ezzel a lépéssel a Magyar Nemzeti Bank erodálja a korábbi kamatelőnyt. A várakozásoknak megfelelő, 50 bázispontos kamatcsökkentés esetén viszont a forint várhatóan a jelenlegi erős szinten marad - vélik a kereskedők.

A dollár árfolyama 187,90 forintra csökkent a múlt hét szerdai 193,00 forintról.

A dollár az euróval szemben a szerda délutáni 1,4170-ről 1,4291-re gyengült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.