BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartósnak bizonyulhat a gyengébb forintárfolyam

Kissé erősödött a forint árfolyama az euróval szemben pénteken korán reggel: reggel 7 óra előtt az euró 269,25 forint volt a londoni bankközi piacon a csütörtök késő esti 269,55 forinttal szemben. Ugyanekkor a dollár 187,43 forint volt, míg csütörtökön este 187,83 forint.

Elemzők szerint az euró 265-270 forint között mozog majd a nap elején. A szakértői vélemények szerint a forint-euró árfolyam trendje már csütörtökön a forint gyengülése irányába mutatott, gyors korrekció nem valószínű, sőt az is elképzelhető, hogy a gyengébb szint tartósnak bizonyul.

Pénteken gyengülhet a zloty is, ha befektetők kockázatvállalási hajlandósága továbbra is alacsony marad.

A cseh korona árfolyama pénteken a többi közép-kelet-európai valuta mozgásával mozog együtt.

Egyes elemzők szerint erősítheti valamelyest a dollárt az euróval és a közép-kelet-európai valutákkal szemben az, hogy az amerikai gazdaság második negyedéves alakulása a második becslés szerint jobb lett az elemzői várakozásoknál.

Kora reggel az euró 4,1124 zlotyt ért, ami megegyezik a csütörtök késő esti szinttel. Az euró/cseh korona árfolyam 25,4520 volt az előző nap esti 25,4560 után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.