Csökkent a K&H profitja
A K&H csoport 8,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el 2009 első három negyedévében, amely nem egészen egyharmada az egy évvel korábbinak – hangzott el a hitelintézet által rendezett mai sajtótájékoztatón.
Marko Voljc, a K&H Bank vezérigazgatója szerint a kisebb profit annak tulajdonítható, hogy a romló makrogazdasági környezet miatt jelentősebb céltartalékot képeztek.
A bank piaci részesedése ugyanakkor – a vállalati hitelek és a lakossági betétek kivételével – minden területen és termékben nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A költségszintet szintén sikerült kordában tartani: a működési költségek ugyanis 1 százalékkal, 57 milliárd forintra csökkentek.
A K&H csoportszintű mérlegfőösszege 3081 milliárd forintot ért el a harmadik negyedév végén, ami közel 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.