BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszhat a tartós befektetési számla bevezetése

A befektetési alapkezelők üdvözlik az új, a tartós befektetéseket támogató adószabályokat, a technikai megvalósítással viszont akadnak problémák, senki sem biztos abban, hogy január elején valóban lehet majd tartós befektetési szerződést kötni - írja a Napi Gazdaság.

A lap hétfői számában idézi Temmel Andrást, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) főtitkárát, aki szerint a három- és ötéves befektetéseket támogató új személyi jövedelemadó-szabályok mindenképpen kedvezőek és üdvözlendőek. Ugyanakkor a kedvezmény technikai megvalósítását már nem tartják olyan szerencsésnek, mert a szabályok bonyolultak, és számos kérdésben nem egyértelműek.

A lap szerint a nyitott kérdésekről az alapkezelők párbeszédet kezdeményeztek a Pénzügyminisztériummal. 

Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója szerint problémát jelent, hogy a jogszabály későn érkezett, kevés az idő a felkészülésre, például a banki szoftverek átprogramozására, így nem biztos, hogy január elején lehet majd ilyen számlákat nyitni.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.