Pénz- és tőkepiac

Növelte eredményét a Crédit Agricole

A második negyedévinél lényegesen nagyobb, de a tavalyi harmadik negyedévitől 24 százalékkal elmaradó 700 millió eurós eredményt jelentett be a Crédit Agricole csoport. A Crédit Agricole befektetési bankjának magyarországi fióktelepe, a Calyon Magyarország is jó eredményekről számolt be.

A Crédit Agricole csoport 700 millió eurós eredménnyel zárta 2009 harmadik negyedévét, így az év első 9 hónapjában a csoportszintű adózott eredmény 1,79 milliárd euróra emelkedett. A negyedéves profit ennek ellenére 23,9 százalékkal, az első kilenc havi eredmény pedig 28,9 százalékkal marad el a megelőző év azonos időszakának profitjától. Az egy részvényre jutó eredmény az első három negyedévben 0,31 euró volt. A társaság a jó eredményt részben az erős lakossági banki szolgáltatásokkal magyarázza, de a profitot meghatározó tényezők közül kiemelték a 2008 első három negyedévéhez képest 7,1 százalékkal csökkentett költségszintet is.

„A harmadik negyedéves profit nagy előrelépést jelent a második negyedéves 289 millió eurós eredményhez képest, és megerősíti, hogy a csoport 2008 elején bevezetett új üzleti modellje jól működik – jelentette ki az eredményeket ismertetve Georges Pauget vezérigazgató, aki egyúttal bejelentette, hogy 2010. március 1-jével távozik posztjáról. Az új vezérigazgató Jean-Paul Chifflet lesz.

A Calyon Magyarországi Fióktelepe az első három negyedévben növelni tudta adózott eredményét. A bank szeptember végéig 131 milliárdos mérlegfőösszeg mellett 2,3 milliárd forintos adózott eredményt ért el, szemben a tavalyi 142 milliárdos mérlegfőösszeggel, illetve az 1,5 milliárd forintos eredménnyel. A Calyon Magyarország a harmadik negyedév végén 70 milliárd forint hazai könyvelésű ügyfélhitel-állománnyal rendelkezett, szemben a tavalyi 54 milliárddal, miközben 42 milliárd forint betétet fogadott be ebből a körből a tavalyi 41 milliárddal szemben.

„Nehéz év végéhez közelítünk, ahogyan az ágazat minden szereplője, de eredményeink azt igazolják, hogy bár a gazdaság visszaesését mindenki megszenvedi, ügyfeleink, azaz a legnagyobb magyar vállalatok körében nem állt meg az élet a válság hatására – mondja Molontay Tamás, a Calyon Magyarország vezérigazgatója. – Biztos vagyok benne, hogy a kilábalás lassú lesz, de ha a mindenkori kormány tartja magát a szigorú és jövőorientált gazdaságpolitikához, akkor Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból.”

gazdasági válság eredmény Credit Agricole
Kapcsolódó cikkek